Vágólapra másolva!
Elképesztő mérkőzést vívott egymással a Bochum és a Freiburg a labdarúgó Német Kupa negyeddöntőjében. A rendes játékidő 1-1-es döntetlenje után a csereként beállt magyar válogatott támadó, Sallai Roland a 120. percben döntötte el a vendégek továbbjutását.

A végig kiegyenlített mérkőzés 51. percében a vendégek szerezték meg a vezetést Petersen találatával, ám nem sokkal később a Bochum egyenlített. A Freiburg magyar válogatott csatára, Sallai Roland a 72. percben állt be csereként, majd főszereplővé is vált, ugyanis a hosszabbítás utolsó pillanatában lecsapott egy labdára és két védővel a nyakán rohant a kapura, majd estében a kapus mellett a hálóba lőtt.

Ezzel a Freiburg 2-1-re nyert és

története során másodszor jutott a négy közé a kupában.

Az elődöntő sorsolását vasárnap tartják, a mérkőzésekre április 19-én és 20-án kerül sor, míg a finálét május 21-én a berlini Olimpiai Stadionban rendezik.

Salla Roland a 120. percben lőtte tovább a Freiburgot Forrás: AFP/Ina Fassbender

Német Kupa, negyeddöntő:
Bochum–Freiburg 1-2 (0-0)
gól: Polter (64.) ill., Petersen (51.), Sallai (120.)