Vágólapra másolva!
Péntek este a labdarúgó OTP Bank Liga 23. fordulójának nyitómérkőzésén az utolsó előtti Gyirmót FC hazai pályán 1-1-es döntetlent játszott az utolsó helyen álló MTK Budapest csapatával.

A 23. forduló pénteken igazi kiesési rangadóval kezdődött, ugyanis az utolsó előtti Gyirmót a sereghajtó MTK Budapestet fogadta. A négypontos hátrányban lévő kék-fehérek abban a tudatban léptek pályára, hogy ha veszítenek, rendkívül nehéz helyzetbe kerülnek, de igazán a döntetlen sem javítana a helyzetükön. A meccs esélyese a Gyirmót volt, amely jól kezdte az idei évet. Csertői Aurél csapata a tavaszi szezonban már legyőzte a Honvédot, az Újpestet és a Paksot is és döntetlent játszott a bajnoki címvédő Ferencvárossal. Ezzel szemben a Márton Gábor vezette MTK tavasszal még csak egy meccset, a Puskás Akadémia elleni idegenbeli találkozóját tudta megnyerni.

Az első félidőben inkább a küzdelem dominált a szép játék helyett Forrás: gyirmotfc.hu

Az MTK kezdte jobban a mérkőzést, és a 14. percben meg is szerezhette volna a vezetést. Futács Márkó átadása után Bojan Miovszki lőtte keresztbe a labdát a kapu előtt, a hosszú oldalon Branislav Sluka érkezett, de a szlovák játékos négy méterről kis híján kirúgta a labdát az Alcufer Stadionban. Ezt követően kiegyenlített játék zajlott, érződött a találkozón a komoly tét, mert mindkét csapat rengeteg hibával játszott és a helyzetek is elmaradtak.

A 42. percben aztán a semmiből szerzett vezetést a Gyirmót.

Egy röviden kivágott szöglet után Nagy Patrik löbbölt be egy labdát a védelem mögé bemozgó Medgyes Zoltánnak, aki középre lőtt, az érkező Szegi Vince pedig hat méterről nem hibázott.

A Gyirmót szép góllal szerzett vezetést az MTK ellen Forrás: gyirmotfc.hu

A második félidőt az MTK sokkal nagyobb sebességi fokozatban kezdte, a Gyirmót pedig derekasan védekezett. Azonban hiába támadta végig az MTK a második félidőt, igazán komoly helyzetet nem tudott kialakítani. A legközelebb Branislav Sluka volt a gólszerzéshez akinek a 77. percben a lecsúszott beadását Rusák Edvárdnak kellett kiütnie a bal felső sarokból.

A 85. percben aztán ziccerig is eljutott az MTK. Egy megcsúsztatott labda után Kovácsréti Márk került ziccerbe, de a közeli lövését Rusák védeni tudta.

A 21 éves támadó azonban néhány másodperc múlva javítani tudott, ugyanis Stieber Zoltán szöglete után senkitől sem zavartatva öt méterről kapuba belsőzött.

A hajrában a Gyirmót újra magához ragadta kezdeményezést, megpróbálta megnyerni a meccset, de igazán komoly helyzetet már nem tudott kialakítani. A 92. percben aztán egy kontra végén még az MTK-nak volt egy nagy ziccere, de Mezei Szabolcs emelése a kapu fölé szállt. A 94. percben a gyirmóti gólszerző Szegi Vince megkapta a második sárga lapját, így Csertői Aurél csapata emberhátrányban fejezte be a meccset, de a maradék egy percben a Gyirmót nem érezte meg a létszámhátrányt, így az eredmény már nem változott.

1. félidő
42Vince Szegi
2. félidő
95Matej Cvetanovski
94Vince Szegi
88Zoltan Medgyes
88Barnabás Varga
86Márk Kovácsréti
84Bojan Miovski
81János Szépe
79Vince Szegi
75Florent Hasani
75Patrik Nagy
72Márkó Futács
68Branislav Sluka
58Slobodan Rajkovic
58Stefan Spirovski
58Ylber Ramadani
Összeállítások
Gyirmót4-1-4-1
MTK Budapest3-5-2
Football Pálya
12
Edvard
Rusak
55
Frane
Ikic
70
Zoltan
Medgyes
67
Viktor
Csorgo
38
Adam
Vass
25
Barnabás
Varga
22
Vladislav
Klimovich
2
Vince
Szegi
21
Florent
Hasani
18
Ádám
Hajdú
8
Patrik
Nagy
14
Mihály
Kata
15
János
Szépe
17
Branislav
Sluka
22
Andrej
Kadlec
29
Márkó
Futács
34
Ádám
Miknyóczki
1
Milan
Mijatovic
3
Slobodan
Rajkovic
4
Stefan
Spirovski
6
Ylber
Ramadani
11
Bojan
Miovski

Gyirmót

Kezdők
12Edvard Rusak
55Frane Ikic
70Zoltan Medgyes
88
67Viktor Csorgo
38Adam Vass
25Barnabás Varga
88
22Vladislav Klimovich
2Vince Szegi
94
79
42
21Florent Hasani
75
18Ádám Hajdú
8Patrik Nagy
75
17Andras Simon
77Márió Zeke
15Martin Major
23Matej Cvetanovski
95
14Imre Antal Széles
11Kristof Herjeczki
9Gino van Kessel
6Márton Radics
4Cornel Ene
51Andras Harsfalvi
19Denis Ventura
Cserék

MTK Budapest

Kezdők
14Mihály Kata
15János Szépe
81
17Branislav Sluka
68
22Andrej Kadlec
29Márkó Futács
72
34Ádám Miknyóczki
1Milan Mijatovic
3Slobodan Rajkovic
58
4Stefan Spirovski
58
6Ylber Ramadani
58
11Bojan Miovski
84
30Bence Várkonyi
25Bence Somodi
5Zsombor Nagy
8Szabolcs Mezei
10Gheorghe Grozav
13Zalán Vancsa
16Sebastian Herrera
21Zoltán Stieber
23Márk Kovácsréti
86
24Dénes Szakály
27Martin Palincsár
Cserék

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Paksi FC 23 15 4 4 42-26 16 49
GY
GY
V
GY
GY
I
2.
Ferencvárosi TC 22 15 4 3 59-22 37 48
GY
GY
GY
GY
GY
I
3.
Fehérvár FC 23 12 8 3 42-34 8 39
GY
GY
GY
V
V
I
4.
Puskás Akadémia FC 23 9 6 8 37-26 11 35
V
GY
GY
V
D
I
5.
DVSC 23 9 9 5 31-29 2 32
GY
V
V
GY
V
I
6.
MTK Budapest 23 9 10 4 29-44 -15 31
V
V
V
GY
V
I
7.
Kecskeméti TE 23 9 11 3 32-36 -4 30
GY
V
GY
V
V
I
8.
DVTK 22 8 9 5 35-35 0 29
D
V
V
GY
D
I
9.
ZTE FC 23 8 11 4 33-43 -10 28
GY
D
GY
GY
V
I
10.
Újpest FC 23 8 12 3 29-47 -18 27
V
GY
V
V
GY
I
Teljes lista