Vágólapra másolva!
Élethosszig tartó eltiltással büntette az Ukrán Labdarúgó Szövetség a válogatottsági rekorder Anatolij Timoscsukot.

A nemzeti csapatban 144 alkalommal pályára lépő korábbi csapatkapitány a szentpétervári Zenit edzői stábjának tagja, és nem foglalt nyilvánosan állást az oroszok ukrajnai háborúja ellen, miközben folytatta munkáját a szentpétervári együttesnél. Hazája szövetségének pénteken bejelentett döntése alapján a 42 éves Timoscsuk soha többé nem vállalhat labdarúgással kapcsolatos feladatokat Ukrajnában.

Az ukrán szövetség etikai és fair play bizottsága szerdán úgy fogalmazott: Timoscsuk "tudatos döntést hozott", amely "károsítja az ukrán futballról alkotott képet".

Anatolij Timoscsuk korábban nemzeti hősnek számított Ukrajnában Forrás: uefa.com

Ezért a bizottság Timoscsuk edzői pro licencének elvételére szólított fel, valamint arra kérte a hatóságokat, hogy vonják vissza állami kitüntetéseit és elismeréseit. Mindemellett szorgalmazta, hogy töröljék a játékos által a hazai klubsorozatokban elért sikereket, valamint kérvényezte, hogy távolítsák el Timoscsuk nevét arról a hivatalos listáról, amely az ukrán nemzeti együttesben pályára lépett futballistákat tartalmazza.

A védekező középpályásként, illetve középhátvédként is bevethető futballista játszott a 2006-os németországi világbajnokságon, valamint a 2012-es lengyel-ukrán közös rendezésű Európa-bajnokságon is. Az 1995-ben kezdődött profi karrierje során szerepelt a Voliny Lucsk, a Sahtar Donyeck, valamint az orosz Zenit és a német Bayern München csapatában, utolsó klubja pedig a kazah Kajrat Almati volt, ahonnan 2017 februárjában vonult vissza. Hazájában három, Oroszországban és Németországban két-két alkalommal volt bajnok, ezen kívül a Zenittel 2008-ban UEFA Kupát, a Bayern Münchennel pedig 2013-ban Bajnokok Ligáját nyert.