Vágólapra másolva!
A holland Voetbal International értesülése szerint az FC Barcelonától tavaly októberében kirúgott Ronald Koeman ismét a holland válogatott szövetségi kapitánya lehet.

Koemant 2018 februárjában azzal bízták meg, hogy támassza fel a holland válogatottat. A hollandok 2010-ben ezüstérmesek voltak a dél-afrikai világbajnokságon, négy évvel később pedig bronzérmet nyertek Louis van Gaal irányításával a brazíliai vb-n. Ezt követően azonban a legnagyobb sztárok kiöregedtek, a csapat pedig Danny Blind irányításával nem tudta kiharcolni a 2016-os Eb-szereplést, és a 2018-as vb-selejtező sorozat közepén a helyére érkező Dick Advocaat sem tudott csodát tenni, így a hollandok sorozatban két nagy tornáról is lemaradtak.

Koeman újra a holland válogatott szövetségi kapitánya lehet Forrás: DPPI via AFP/P/Henk Jan Dijks

2018 februárjában aztán Ronald Koeman lett a holland válogatott szövetségi kapitánya, aki azonnal belekezdett egy kockázatos generációváltásba, és remek munkát végzett. A hollandok végül csodálatos játékkal a vb-győztes franciákat és a németeket megelőzve megnyerték a csoportjukat az A divízióban, és végül az ezüstérmet szerezték meg a Nemzetek Ligájában, az Eb-selejtező csoportjukban pedig hat győzelemmel, egy döntetlennel és egy vereséggel a második helyet szerezték meg a németek mögött, így simán kijutottak az Európa-bajnokságra, ahol már az esélyesek között emlegették őket.

Koeman edzői pályafutása legjobb eredményét érhette volna el a holland válogatottal, de a koronavírus miatt az Európa-bajnokságot elhalasztották egy évvel, a holland szakember pedig megkapta élete ajánlatát a Barcelonától, így otthagyta a nemzeti csapatot, és valószínűleg élete legnagyobb hibáját követte el, mert másfél szezon után, egy Király-kupa trófeával távoznia kellett Barcelonától.

A Voetbal International értesülése szerint a Holland Labdarúgó Szövetség már elkezdett tárgyalni Koemannal a lehetséges visszatérésről, ugyanis a munkanélküli szakember nemrég jelezte, hogy nyitott lenne a visszatérésre.

Holland sajtóértesülése szerint Koeman esetleg visszatérésének már annyira komoly a realitása, hogy az 59 éves szakember már a technikai stáb összeállításával van elfoglalva.

Louis van Gaal csapata megnyerte a vb-selejtezős csoportját Forrás: AFP/Robin Van Lonkhuijsen

Koeman visszatérése azért került terítékre, mert a korábban visszavonuló Louis Van Gaal csak a katari világbajnokság végéig vállalta a szövetségi kapitány posztot, a torna után biztosan távozik, és nagy valószínűséggel végleg visszavonul.