Társoldalunk:

Ázsiai BL-győztes csapathoz igazolt a gólerős magyar focista

2022.03.23. 09:11

A labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő Zalaegerszeg a hivatalos honlapján tudatta, hogy a csapat legeredményesebb játékosa, Koszta Márk Ázsiában folytatja pályafutását.

A 25 éves támadó 2020 nyarán érkezett Zalaegerszegre az Újpest FC csapatától. Koszta az elmúlt bő másfél évben 25 gólt szerzett kék-fehérben, ezek közül 19-et az NB I-ben. A játékost a ZTE átigazolási díj ellenében értékesítette az Ulsan Hyundai csapatának, mely vezeti a dél-koreai bajnokságot és 2020-ban ázsiai Bajnokok Ligáját is nyert.

Hirtelen érkezett az ajánlat Koszta Márkért és figyelembe kellett vennünk, hogy ez egy nagy lehetőség számára, így nem szerettünk volna a sikereinek az útjába állni. A klub filozófiája, hogy segítse a játékosokat a karrierjük építésében, ahogy ez Márk esetében is történt. Sok sikert kívánunk neki!" – nyilatkozta a klub honlapjának Végh Gábor, a ZTE elnöke.

Koszta Márk tavaly októberben a hónap legjobb játékosa lett az NB I-benForrás: Horváth Krisztián/ztefc.hu

"Gyorsan jött ez a lehetőség. Tudom, hogy van még pár meccs a bajnokságból és sajnálom, hogy nem tudom befejezni a társakkal a szezont, de ez nagy lehetőség a pályafutásomban. A szombati mérkőzés után érkezett az ajánlat és hálás vagyok a klubnak, hogy elengedett. Nagyon jól éreztem magam Zalaegerszegen, újra tudtam indítani a karrieremet és sikerült jó teljesítményt nyújtanom, főként Waltner Róbert kezei alatt, aki mindvégig bízott bennem. A szurkolók mindig a csapat mellett voltak, még ha nem ment nekünk, akkor is bíztattak, így nyugodtan mondhatom, hogy szívembe zárom Zalaegerszeget" - nyilatkozta Koszta Márk, aki az idei szezonban 11 gólt lőtt az OTP Bank Ligában.