Vágólapra másolva!
Thomas Müller további két évvel meghosszabbítaná szerződését a Bayern München labdarúgócsapatával, és 2025-ig szeretne a legmagasabb szinten játszani.

A 32 éves támadó egész felnőtt pályafutását a bajoroknál töltötte, akiknél jelenleg 2023-ig van élő szerződése. Müller szerdán kifejtette: vannak bizonyos elvárásai saját magával szemben, és amíg úgy érzi, hogy a legmagasabb szinten is képes bizonyos helyzetekben döntő tényező lenni, addig mindenképpen futballozni akar.

- nyilatkozta. Hangsúlyozta, ilyen esetben a klubnak és a játékosnak közösen kell dolgozni a kérdésen.

"Nem mindegy, hogy az időjárásról beszélgetünk vagy a szerződés valódi tartalmáról egyeztetünk"

- mondta, majd kiemelte a hozzá hasonló helyzetben lévő rutinos klubtársakat, a 33 éves Robert Lewandowskit és a 35 éves Manuel Neuert, akiknek szintén jövő nyáron jár le a szerződésük a bajoroknál.

Thomas Müller még pár évig maradna a Bayern Münchenben Forrás: dpa Picture-Alliance via AFP/Sebastian Gollnow

"Akiket ez a kérdés most érint, elég rutinosak ahhoz, hogy kezeljenek egy ilyen ügyet" - utalt Müller a klub és a felek között már megkezdődött tárgyalásokra.

A 110-szeres válogatott, 2014-ben világbajnok futballista a nemzeti együttessel kapcsolatos jövőbeli terveit illetően azt mondta, amíg klubjában rendszeresen játszik és a jól teljesít, a szövetségi kapitány pedig számít rá, addig természetesen rendelkezésre áll. Hozzátette, most még nem tudja kijelenteni, hogy meddig tervez a válogatottban, amelyben amúgy is nagyon nehéz eltalálni a visszavonulásra legmegfelelőbb pillanatot. Mindenesetre az idei, katari világbajnokságon még nagyon szeretne részt venni, ami neki - 2010, 2014 és 2018 után - már a negyedik vb-szereplése lenne.