Vágólapra másolva!
A magyar labdarúgó-válogatott egy balszerencsés öngóllal 1-0-ra kikapott felkészülési mérkőzésen a vb-résztvevő Szerbiától. A csapat szövetségi kapitánya, Marco Rossi a meccs utáni sajtótájékoztatón értékelte a látottakat.

Elsőként a szerb válogatott szövetségi kapitánya, Dragan Stojkovic válaszolt az újságírói kérdésekre. A vezetőedző elégedett volt a látottakkal és a szívélyes magyar fogadtatással, ám a második félidőben időnként ideges volt csapata teljesítménye miatt. Stojkovic elismerően beszélt a magyar csapatról, bőven lát potenciált Marco Rossi együttesében

"A magyar csapat és a szerb csapat egyformán jól játszott, jó mérkőzést láthattunk. Becsülöm a magyar válogatottat, időnként problémákat okoztak nekünk. Úgy gondolom voltak jó akcióink, jó támadásaink, és megszerezhettük volna a második gólt is.

mondta a szerbek szövetségi kapitánya.

Stojkovic után Marco Rossi is megjelent a sajtóteremben, és elmondta a véleményét a látottakról.

"A statisztika is azt mutatja, hogy ez egy kiegyenlített meccs volt. Túl sok passzt rontottunk, de jó volt a hozzáállásunk. A labdabirtoklásban javultunk, voltak nagy helyzeteink is.

Úgy érzem, igazából nincs barátságos meccs, egy döntetlen lett volna a megérdemelt eredmény. A hibákat csökkenteni kell, kevesebbet kell eladnunk a labdát. Ezt leszámítva előrelépést véltem felfedezni az este során" - összegzett az olasz szakember.

Marco Rossi szerint hatalmasat hibázott a videobíró a szerbek gólja előtt Fotó: Koncz Márton - Origo

"Az új játékosok hozzáállása is nagyszerű volt. Callum Styles a pozíciójából adódóan többször találkozott a labdával a középpályán, de Ádám Martinnal is elégedett voltam.

- tette hozzá a szövetségi kapitány.

Rossi a jövőbe tekintve azokról a topcsapatokról is szót ejtett, amelyekkel a magyar csapat a Nemzetek Ligájában találkozik.

"Ha valaki azt várja, hogy majd Anglia, Németország vagy Olaszország ellen győzünk, akkor nem jár a földön. Emellett nézzük meg a szerbeket: ott vannak a vb-n, bombaerős a keretük, még a Juventus sztárja, Vlahovic nélkül is. Ez a realitás.

zárta gondolatait Marco Rossi, aki elmondta, még kielemzi a játékosok teljesítményét, és annak függvényében hozza meg a változtatásokat az északírek elleni meccset illetően.

A magyar válogatott március 29-én Belfastban, Észak-Írország ellen játszik újabb felkészülési mérkőzést, majd júniusban megkezdi szereplését a Nemzetek Ligája A-divíziójában, amelyben Anglia, Németország és az Eb-címvédő Olaszország lesznek a csoportellenfelei. A távlati és sokkal fontosabb cél azonban a 2024-es, németországi Európa-bajnokság selejtezősorozatának sikeres megvívása. A kvalifikációs csoportokat október 9-én sorsolják ki.