Cristiano Ronaldóék kijutottak a világbajnokságra

Horizontal
Bruno Fernandes kilőtte a vb-re a portugál válogatottat
Vágólapra másolva!
A portugál és a lengyel válogatott is kijutott Európából a november 21-én kezdődő katari labdarúgó-világbajnokságra, miután a kontinentális pótselejtező második fordulójában, kedden előbbi az észak-macedónokat, utóbbi pedig a svédeket győzte le.

Az ötszörös aranylabdás Cristiano Ronaldo vezette portugálok 2-0-ra verték Észak-Macedóniát, amely múlt csütörtökön nagy meglepetésre kiejtette az Európa-bajnoki címvédő Olaszországot. A portói mérkőzésen elsősorban Bruno Fernandes villogott a hazai oldalon, ugyanis csapatának mindkét gólját ő szerezte.

Bruno Fernandes kilőtte a vb-re a portugál válogatottat Forrás: AFP/Miguel Riopa

Chorzówban a Robert Lewandowskival felálló lengyelek kiegyenlített meccsen gyűrték le a svédeket, akik az első félidőben többször kerültek helyzetbe, mint vendéglátójuk. A szünet után azonban tizenegyeshez jutott a házigazda, a büntetőt pedig Lewandowski nem hibázta el, így a vendégeknek kellett futniuk az eredmény után. Svédország próbálkozott becsülettel, a lengyelek viszont jobban éltek a kínálkozó lehetőségekkel, és Piotr Zielinski 73. percben elért találatával eldöntötték a vb-szereplés kérdését.

Vb-pótselejtezők, 2. forduló:
Lengyelország-Svédország 2-0 (0-0)
gólszerzők: Lewandowski (49., 11-esből), Zielinski (73.)

Portugália - Észak-Macedónia 2-0 (1-0)
gólszerző: Bruno Fernandes (32., 65.)

Európában még egy pótselejtezős párharc van hátra, azt júniusban rendezik, mert a skót-ukrán meccset az ukrajnai háborús helyzet miatt elhalasztották, s ennek a párharcnak a győztese majd Walesszel játszik a vb-szereplésért.

Ghána és Szenegál kijutott az idei labdarúgó-világbajnokságra.

Az afrikai selejtező harmadik szakaszának keddi visszavágóján előbbi Nigériával szemben ért el 1-1-es döntetlent, így idegenben szerzett góllal bizonyult jobbnak, míg utóbbi végül tizenegyespárbajban kerekedett Egyiptom fölé.

Ghána gól nélküli döntetlent ért el hazai pályán múlt pénteken, az idegenbeli visszavágón aztán a 10. percben vezetést szerzett, amit a rivális a 22. percben büntetőből kiegyenlített. Több gól már nem esett az összecsapáson, így Ghána története során - 2006, 2010 és 2014 után - negyedszer vb-résztvevő.

Mohamed Szalah nem lesz ott a világbajnokságon Forrás: Anadolu Agency via AFP/2022 Anadolu Agency/Adam Haneen

A kontinensbajnok Szenegál a harmadik percben ledolgozta egygólos hátrányát Egyiptommal szemben, a gyors gólt azonban nem követte már egyetlen találat sem, így a tizenegyespárbajra maradt a döntés. Az első két pár ott sem volt sikeres - hazai részről például Kalidou Koulibaly, majd a vendégektől Mohamed Szalah hibázott -, utána azonban mindhárom szenegáli betalált, a negyedik egyiptomi viszont hibázott. Szenegál így az Afrika Kupa február 6-i döntőjéhez hasonlóan ezúttal is tizenegyespárbajt követően bizonyult jobbnak Egyiptomnál, a mostani sikere pedig azt jelenti, hogy 2002 és 2018 után harmadszor szerepelhet vb-n.

Afrikai vb-selejtezők, 3. szakasz, visszavágók:
Szenegál-Egyiptom 1-0 (1-0, 1-0, 1-0) - tizenegyesekkel: 3-1
Továbbjutott: Szenegál, 1-1-es gólkülönbséggel,

Nigéria-Ghána 1-1 (1-1)
Továbbjutott: Ghána, 1-1-es gólkülönbséggel, idegenben szerzett góllal.