Vágólapra másolva!
A Telekom Veszprém fantasztikus játékkal, nyolc góllal 30-22-re legyőzte idegenben az észak-macedón Vardar Szkopje csapatát a férfi kézilabda Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első mérkőzésén. A magyar csapat ezzel hatalmas lépést tett a negyeddöntőbe jutás felé.

Régi ismerősök, két rutinos BL-csapat találkozott a legendás szkopjei arénában, ahol az előző évek anyagi és ebből adódóna, de kisebb részben szakmai csődje után újjáépülőben lévő macedón sztárcsapat fogadta a sorozat előző kiírásában a Final Fourról lecsúszó magyar ezüstérmest.

A két csapat közös története során játszott legfontosabb meccs kétség kívül a 2019-es BL-döntő volt, amit a kölni hétvége akkor legkevésbé komolyan vett csapata, a Vardar nyert meg 27-24-re. Ezúttal extra pikantériát adott a találkozónak, hogy a szkopjei padon a korábbi veszprémi vezetőedző, David Davis ült.

A Telekom Veszprém meccskerete:

A találkozó jó veszprémi védekezéssel és abból szerzett két gyors Kentin Mahé-góllal indult, amire Filip Taleski válaszolt két találattal, illetve a hazaiak BL-gólrekordere, Timur Gyibirov válaszolt két-két találattal, utóbbi mindkét gólját hetesből lőtte. A nagyon pattogós, gyors hazai védekezés nem ízlett a Veszprémnek, amelyik az első két perc két gólja után tíz percen át nem tudott betalálni a Vardar kapujába: sem kidolgozott helyzetből, sem ziccerből, miután Jahija vonalra lépett. Gyibirov bezzeg a harmadik hetesét is belőtte, mire a 12. perc közepén Blaz Blagotinsek végre megszerezte a magyar csapat harmadik gólját (5-3).

A meccs első gólja:

Taleski is meglőtte a harmadik gólját, Momir Ilics pedig időt kért. A Blagotinsek helyére érkező Andreas Nilsson lőtte a negyedik veszprémi gólt, a következő ziccerét azonban elhibázta a veterán svéd klasszis. Corrales közben fogott két-három labdát, majd Strlek is betalált, igaz a túloldalon Tomovszki is tette a dolgát a kapuban, mégha Nilsson újabb gólját nem is tudta megakadályozni (7-6). A Veszprém játéka kezdett jobb képet mutatni, David Davis pedig azonnal időt kért.

A hazai csapatba érkezett Olivier Nyokas, azaz nem gyengült a Vardar, de Corrales sem vett vissza, Morales ziccerét védte, ahogy a túloldalon Tomovszki is védett egy nagyot. Nagyon kellett Gasper Marguc első gólja, így három helyett csak egy gól volt a hazai előny húsz perc játék után (9-8). A magyar csapatba közben érkezett Lékai Máté és Jorge Maqueda is,

a gólokat azonban továbbra is Andreas Nilsson szerezte,

a 23. perc végén ő egyenlített ki a negyedik, majd vette át a vezetést a Veszprémnek az ötödik góljával (9-10).

Andreas Nilsson góljai tartották meccsben a Veszprémet az első félidő közepén Fotó: Csudai Sándor - Origo

Megfogta a Vardar lendületét a Veszprém, most a hazaiak nem találtak percekig a kapuba, végül Taleszki törte meg a gólcsendet, miután Nenadics hetesével 11-9-re vezetett a magyar csapat. Marguc szélről, majd labdaszerzés után Maqueda gyors indításból is betalált, miközben a túloldalon Taleszki már a hatodik gólját szerezte. Nenadics átlövése után három gólos Veszprémi előnnyel fordultak a csapatok a félidő utolsó percére. A játékrészt Nilsson kiállítása után emberhátrányban fejezte be a Veszprém, amelyik

végül négygólos előnnyel zárta az első 30 percet miután Cupara megfogta Gyibirov hetesét, Lékai Máté pedig meglőtte az első gólját (11-15).

Sztojance Sztojlov beállásával két beállós játékkal kezdte a Vardar a második félidőt, de szintén friss Gyukics lőtte a játékrész első gólját. A Veszprémbe védekezésben Ligetvári Patrik érkezett középre a védekezésbe, míg elől ugyancsak középen előbb Lékai, majd Kevin Nyokastól jó nagy pofont kapó Nenadics találta be, miután a francia megkapta a jogos két percét. Maqueda és Strlek üres kapus góljával már héttel vezetett a Veszprém (12-19), amihez persze nagyon kellettek Rodrigo Corrales nagyszerű védései is.

Rodrigo Corrales kiváló védésekkel segítette a Veszprémet Fotó: Csudai Sándor - Origo

A tízperces szkopjei gólcsendet végül Sztojlov ziccere tört meg, amivel 20-13-ra "zárkózott fel" a Vardar, azonban Nenadics, Mahé gyor san lelohasztotta a hazai fellángolást. Vladimir Cupara is hozzátette a magáét: Gyibirov második hetesét is megfogta, majd az orosz klasszis ismétlését is védte. 23-13-ról indult az utolsó negyedóra, amit látva néhány hazai drukker el is indult haza.

Kevin Nyokas dupláját Gyibirov toldotta meg egy góllal, de, amikor úgy tűnhetett, hogy még lehet keresnivalója a Vardarnak, előbb Nenadic, majd Nilsson lőtt egy gólt (17-26). Minden szkopjei gólra volt veszprémi válasz, így az utolsó öt percnek kilenc gólos magyar előnnyel vághattak neki a csapatok. Veszprémi kapuban Cupara fejezte be a meccset, amit Lékaiék végül

A fantasztikus győzelemmel a Veszprém óriási lépést tett a negyeddöntőbe jutás felé. A visszavágót április 6-án 18.45-től rendezik Veszprémben.

Eredmény, BL-nyolcaddöntő, első mérkőzés:
Vardar Szkopje (észak-macedón) - Telekom Veszprém 22-30 (11-15)
a Veszprém gólszerzői: Nilsson 8, Nenadics 6, Lékai 3, Mahé 3, Strlek 2, Marguc 3, Maqueda 2, Yahiya 2, Blagotinsek

A párharc győztese a dán Aalborggal játszhat a kölni Final Fourért.