Vágólapra másolva!
A Real Madrid francia csatára, Karim Benzema szerint a madridi gigász sokkal eredményesebb lesz, ha a nyáron megszerzi a PSG klasszisát, Kylian Mbappét, valamint azt is elmondta, mit tanított fiatal csapattársának, a brazil Vinícius Juniornak.

A Marca megírta, hogy a Real csatára a francia L'Equipe-nek adott interjújában beszélt a Chelsea elleni BL-negyeddöntőről, Kylian Mbappé esetleges átigazolásáról, valamint Vinícius Juniorról, akivel nagyszerű a játékkapcsolata a pályán.

"Nincs favoritja ennek a párharcnak. A Chelsea egy remek csapat, a BL címvédője, próbálunk minél jobb ereményt elérni ellene" - mondta Benzema, aki örülne, ha Mbappé a Realba igazolna nyáron.

Remek a kapcsolatunk a nemzeti csapatban, mert mindketten tudjuk, mit akar a másik a pályán" - dicsérte honfitársát a 34 éves támadó.

Benzema alig várja, hogy Mbappé a Realba szerződjön Forrás: AFP/Franck Fife

Benzema a Real brazil szélsőjéről, Vinícius Juniorról is elismerően beszélt, aki rengeteget fejlődött ebben az idényben.

"Nem tanítottam meg Viníciusnak, hogyan kell futballozni. Annyit tettem, hogy segítettem neki pár dolgot megváltoztatni.

árulta el a francia klasszis.

A Real Madrid szerdán a Chelsea otthonában játssza a BL-negyeddöntő első mérkőzését, a visszavágóra egy héttel később kerül sor. Érdekesség, hogy tavaly is találkozott a két csapat az egyenes kieséses szakaszban, akkor az elődöntőből a Chelsea jutott tovább, amely később meg is nyerte a sorozatot.