Vágólapra másolva!
A magyar minifutball-válogatott folytatta a felkészülést a június 4–11. között Kassán megrendezésre kerülő Európa-bajnokságra. Nagy Lajos szövetségi kapitány csapata a csepeli bázisán ezúttal az edzés mellett felkészülési meccset is játszott, ahol a Székely József által irányított, néhány felnőtt játékossal megerősített U21-esek nemzeti csapattal találkozott.

A tréning első felében a taktikai elemek gyakorlásán, illetve az egymás elleni játékon volt a hangsúly. A válogatott játékosok különleges módon készültek, "kézfociban" is megküzdöttek egymással. A múlt hét óta

a két korábbi felnőtt válogatott labdarúgóval, Juhász Rolanddal és Czvitkovics Péterrel kiegészült minifutball-válogatott tagjai nemcsak lábbal, hanem kézzel is hozzáérhettek a labdához a rendhagyó edzésen.

A magyar minifutball-válogatott az Eb-re készül Forrás: Vaszkó Viktor/Országos Minifutball Szövetség

A tréning első részét követően a Székely József által irányított U21-es válogatottal mérkőzött meg Csepelen Nagy Lajos csapata.

A 3x15 perces összecsapást a fiatalok nyerték 3-2 arányban, ám elsősörban természetesen nem az eredmény volt a fontos ezen az estén,

hanem, hogy a lehető legjobban összeszokjon a válogatott a közelgő Eb-re.

Barabás Miklós az Eb-n is nagy erőssége lehet a válogatottnak Forrás: Vaszkó Viktor/Országos Minifutball Szövetség

"Heti egy alkalommal készülünk jelenleg az Eb-re. A taktikai elemek gyakorlása mellett egymás elleni játék szerepel a programban. Azzal, hogy most az U21-es csapat ellen tudtunk játszani, kicsit kiszakadtunk a megszokott kerékvágásból. Ki tudtuk próbálni a sorokat, különböző felállásokban játszhattunk, most ez volt a legfontosabb.

Ezekből a találkozókból sokat lehet tanulni, meg lehet nézni, ki kivel tud majd jó sort alkotni élesben. Erős a jelenlegi keret, a cél most az, hogy megtaláljuk azt a felállást, ami a legjobb. Várjuk már a jövő hétvégi ausztriai felkészülési tornát,

amely jó képet fog adni arról, hol is tartunk valójában" - mondta a mérkőzést követően a felnőtt válogatott kiválósága, Barabás Miklós.

A felnőtt válogatott egyik gólszerzője, Bita László a kiváló játékával jó eséllyel pályázik az Eb-szereplésre. A kiváló játékos szerint az ilyen meccsek kellenek ahhoz, hogy a lehető legjobban szerepeljünk majd Szlovákiában.

Bita László hétről hétre bizonyítaná, hogy ott a helye az Eb-keretben Forrás: Vaszkó Viktor/Országos Minifutball Szövetség

"A tavalyi szezonban már volt egy hosszabb felkészülésünk, de sajnos elmaradt az Európa-bajnokság, illetve a téli szünet is félbe szakította. Most már szerencsére folyamatosan tudunk készülni a szlovákiai kontinensviadalra,

így nagyon nehéz dolgunk volt. Ez az a harcosság, amivel az Eb-n is találkozni fogunk minden mérkőzésen. Fontos állomás volt a felkészülésben."

A mai nap az is hivatalossá vált, hogy a jövőben Székely József, az ECECE kispályás csapat vezetője utánpótlás-koordinátorként segíti Nagy Lajos és a szakmai stáb munkáját.

Pinkóczi Tibor alelnök, Székely József utánpótlás-koordinátor és Nagy Lajos szövetségi kapitány Forrás: Vaszkó Viktor/Országos Minifutball Szövetség

Nagy Lajos csapatára az edzések mellett felkészülési mérkőzések is várnak az Eb-ig. A válogatott legközelebb április 17-én utazik Bécsbe egy nemzetközi tornára, ahol Ausztria és Szlovákia legjobbjaival mérkőzik majd meg.

A magyar minifutball-válogatott Ukrajnával, Törökországgal és Portugáliával találkozik majd a kassai kontinensviadalon.

Felkészülési mérkőzés, 2022.04.05., Csepel
Magyar minifutball-válogatott–Magyar U21-es minifutball-válogatott 2-3
Gólszerzők:
Bita László, Czvitkovics Péter ill. Győri Barnabás, Lovász Bence, Bene Zoltán