Társoldalunk:

Az Újpest kiütötte a Zalaegerszeget, már negyedik az NB I-ben

2022.04.16. 16:59

A labdarúgó OTP Bank Liga 28. fordulójában az Újpest FC 4-0-ra legyőzte a Zalaegerszeg csapatát a Szusza Ferenc Stadionban.

Az Újpest bombaformában játszik a tavaszi szezonban, minden sorozatot figyelembe véve a legutóbbi tíz meccséből nyolcat megnyert, ezzel pedig feljött egészen a tabella ötödik helyére. A ZTE remek szériában várhatta a találkozót. A kék-fehérek legutóbb február 12-én vesztettek meccset az NB I-ben, azóta hét találkozón maradtak veretlenek, ráadásul a csapat kapusa, Demjén Patrik egy 643 perces góltalansági sorozatot is produkált, ami az előző fordulóban, a Honvéd elleni meccsen ért véget.

Az Újpest kezdte támadólag a mérkőzést, Milos Kruscic csapata folyamatosan alakította ki a helyzeteket, majd a 24. percben megszerezte a vezetést. Egy szép támadás végén a bal szélen elfutó Giorgi Beridze tálalt honfitársa, a grúz Budu Zivzivadze elé, akinek a nyolcméteres lövése megpattant a blokkolni igyekvő Mocsi Attilán, ezt pedig teljesen becsapta a balra mozduló Demjént, aki mellett a labda a kapu jobb oldalába csorgott.

A folytatásban is támadásban maradt az Újpest, és a 37. percben a szezon egyik legszebb góljával növelte az előnyét. Zivzivadze kapott egy átadást a tizenhatos bal oldalon, tolt egy visszafelé, majd a csücsökből elképesztően nagy gólt tekert a bal felső sarokba.

  • A Székesfehérvárról érkező Zivzivadze nyolc bajnokin már kilenc gólnál jár az Újpestben, és a csapat minden meccsét megnyerte, amikor a grúz támadó betalált.
Budu Zivzivadze elképesztő formában futballozik a tavaszi szezonbanForrás: ujpestfc.hu

Az Újpest a második gól után sem állt le, és az első félidő hajrájában eldöntötte a meccset. A 44. percben egy zalai labdavesztés után kontrázhatott az Újpest, Beridze lendületből rávezethette a labdát Nikola Serafimovra, majd a védő asszisztálása mellett 18 méterről kilőtte a jobb alsó sarkot. 

A második félidő elején az Újpest kis híján növelte az előnyét. A szünetben beállt Bjelos az 53. percben kilépett ziccerben, a kifutó Demjén mellett elpörgette a labdát, de kísérlete elment a bal kapufa mellett.

Ezt követően a lila-fehérek visszavettek a tempóból, Milos Kruscic vezetőedző a Paks elleni hétközi Magyar Kupa-elődöntő miatt lekapta a pályáról a legjobb játékosait, ez pedig érződött a csapata játékán. A folytatásban a ZTE átvette a játék irányítását, és a 69. percben szépíthetett volna. Egy bal oldali beadás Zsóri Dániel fejét találta meg, de a Puskás-díjas támadó hét méterről kapu fölé fejelt. Szűk két perccel később aztán összejött az Újpest negyedik gólja. A csereként beállt Katona Mátyás kapott egy átadást, tolt kettőt a labdát majd 23 méterről kilőtte a bal alsó sarkot. 

Az Újpest káprázatos formában játszik a tavaszi szezonbanForrás: ujpestfc.hu

Ez után az Újpest játékosai már nem szakadtak meg az újabb gólért, azonban a Szusza Ferenc Stadionban fantasztikus volt a hangulat, így szurkolók az utolsó húsz percben elszórakoztatták magukat.

Ezzel a győzelemmel az Újpest feljött a tabella negyedik helyére, és helyet cserélt a Zalaegerszeggel, amely hét veretlen meccs után kapott ki ismét az NB I-ben.