A Manchester United hivatalosan is bejelentette új edzőjét

Ajax Amsterdam - Tottenham Hotspur Sports soccer CHAMPIONS LEAGUE Second legs
08 May 2019, Netherlands, Amsterdam: Football, Champions League, knockout round, semi-final, return leg Ajax Amsterdam - Tottenham Hotspur, in the Johan Cruijff ArenA. Coach Erik Ten Hag of Ajax is standing at the side line. Photo: Marius Becker/dpa
Vágólapra másolva!
A Manchester United hivatalos oldalán jelentette be, hogy a holland Erik Ten Hag lesz a csapat új vezetőedzője.

Csütörtökön megtörtént a bejelentés, amelyről már napok óta tudni lehetett, az az, hogy Erik Ten Hag veszi át Ralf Rangnicktól a Manchester United irányítását. A klub közleményében az áll, hogy az 52 éves holland tréner 2025-ig szóló megállapodást írt alá, de a klubnak opciós joga lesz egy évvel meghosszabbítani a szerződését.

Ten Hagot a 2017/18-as szezonban nevezték ki az Ajax avezetőedzőjének, ahol kiemelkedő sikereket ért el a gárdával. A holland bajnokságot 2019-ben és 2021-ben is elhódította az amszterdami csapattal, amelyet 2019-ben a Bajnokok Ligája elődöntőjébe, idén pedig a nyolcaddöntőig vezetett. Ten Hagnak az Ajax edzőjeként 210 mérkőzésen 156 győzelem, 25 döntetlen és 29 vereség a mérlege.

Nem volt könnyű ilyen hosszú idő után távozni az Ajaxtól, de ígérem, hogy az idei szezonban még minden tudásommal az Ajaxot fogom segíteni" – nyilatkozta Erik ten Hag a kinevezését követően.

Az MU - amelyet az idény végéig a német Ralf Rangnick irányít - öt fordulóval a vége előtt a hatodik helyen áll a Premier League-ben.