Vágólapra másolva!
A labdarúgó NB I 29. fordulójának nyitómérkőzésén az utolsó helyezett MTK hazai pályán 4-0-ra kikapott a Mezőkövesdtől, így megint közelebb került a kieséshez.

A bajnokságban utolsó helyezett MTK - amely legutóbb a Pakstól kapott ki 4-0-ra - a 9. helyen álló Mezőkövesd együttesét fogadta péntek este az Új Hidegkuti Nándor Stadionban 1200 néző előtt. A mérkőzésre a magyar válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi is kilátogatott.

Nem indult jól a szakadő esőben kezdődő meccs a kiesés ellen harcoló budapestiek számára, már a 13. percben hátrányba kerültek. Cseri passza után Drazic Varjút és Szépét is kicselezte, majd öt méterről a bal alsó sarokba pöckölte a labdát.

A Mezőkövesd 10 perc múlva újra gólt szerzett, Cseke szöglete után Pillár fejelt hat méterről a kapuba.

A szünetre kétgólos előnnyel vonulhatott Supka Attila együttese, nehéz helyzetben volt az MTK.

A második félidőben sem volt meg az átütő erő a hazaiak támadójátékában, Márton Gábor csapatának egyre csak fogyott az ideje. A 71. percben végleg eldöntötte a mérkőzést a Mezőkövesd, Vajda okos ívelése után Lukic szép mozdulattal fejelt a kapu bal oldalába.

A 81. percben Slukát ráadásul azonnali piros lappal kiállították, az emberelőnyt pedig gyorsan gólra váltotta a vendégcsapat a horvát Tomislav Kis révén, aki 14 méterről lőtt a kapuba.

4-0-s vereségének köszönhetően az MTK már csak reménykedhet a bennmaradásban, míg a Mezőkövesd jó eséllyel a következő szezonban is az NB I-ben szerepelhet.

1. félidő
32Benjámin Cseke
23Róbert Pillár
20János Szépe
13Stefan Drazic
2. félidő
89Andrej Lukic
83Tomislav Kis
82Branislav Sluka
79Márk Kovácsréti
79Stefan Drazic
79Sándor Vajda
71Andrej Lukic
67Bojan Miovski
67Ylber Ramadani
65Tamás Cseri
65Márk Madarász
52Marin Jurina
52Marin Jurina
Összeállítások
MTK Budapest4-3-3
Mezőkövesd5-3-2
Football Pálya
5
Zsombor
Nagy
15
János
Szépe
2
Benedek
Varju
1
Milan
Mijatovic
17
Branislav
Sluka
6
Ylber
Ramadani
14
Mihály
Kata
13
Zalán
Vancsa
3
Slobodan
Rajkovic
16
Sebastian
Herrera
12
Adrián
Csenterics
9
Stefan
Drazic
17
Róbert
Pillár
22
Dániel
Farkas
23
Dániel
Vadnai
24
Tamás
Cseri
77
Sándor
Vajda
95
Márk
Madarász
8
Benjámin
Cseke
4
Andrej
Lukic
96
Árpád
Tordai
99
Marin
Jurina

MTK Budapest

Kezdők
5Zsombor Nagy
15János Szépe
20
2Benedek Varju
1Milan Mijatovic
17Branislav Sluka
82
6Ylber Ramadani
67
14Mihály Kata
13Zalán Vancsa
3Slobodan Rajkovic
16Sebastian Herrera
12Adrián Csenterics
29Márkó Futács
23Márk Kovácsréti
79
11Bojan Miovski
67
21Zoltán Stieber
34Ádám Miknyóczki
30Bence Várkonyi
8Szabolcs Mezei
24Dénes Szakály
10Gheorghe Grozav
4Stefan Spirovski
30Mátyás Kovács
Cserék

Mezőkövesd

Kezdők
9Stefan Drazic
79
13
17Róbert Pillár
23
22Dániel Farkas
23Dániel Vadnai
24Tamás Cseri
65
77Sándor Vajda
79
95Márk Madarász
65
8Benjámin Cseke
32
4Andrej Lukic
89
71
96Árpád Tordai
99Marin Jurina
52
52
11Benjamin Babati
15Andras Vagi
18Denis Granecny
20Vyacheslav Churko
20Gergő Kocsis
39Antonio Vutov
44Amir Bilali
50Tomislav Kis
83
92Kamer Qaka
14Aleksandr Karnitskiy
10Dino Besirovic
1Botond Antal
Cserék

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Paksi FC 23 15 4 4 42-26 16 49
GY
GY
V
GY
GY
I
2.
Ferencvárosi TC 22 15 4 3 59-22 37 48
GY
GY
GY
GY
GY
I
3.
Fehérvár FC 23 12 8 3 42-34 8 39
GY
GY
GY
V
V
I
4.
Puskás Akadémia FC 23 9 6 8 37-26 11 35
V
GY
GY
V
D
I
5.
DVSC 23 9 9 5 31-29 2 32
GY
V
V
GY
V
I
6.
MTK Budapest 23 9 10 4 29-44 -15 31
V
V
V
GY
V
I
7.
Kecskeméti TE 23 9 11 3 32-36 -4 30
GY
V
GY
V
V
I
8.
DVTK 22 8 9 5 35-35 0 29
D
V
V
GY
D
I
9.
ZTE FC 23 8 11 4 33-43 -10 28
GY
D
GY
GY
V
I
10.
Újpest FC 23 8 12 3 29-47 -18 27
V
GY
V
V
GY
I
Teljes lista