Vágólapra másolva!
A Kisvárda hazai pályán győzte le a DVSC-t 1-0-ra, míg a Puskás Akadémia 2-2-es döntetlent játszott a MOL Fehérvár FC vendégeként az OTP Bank Liga 29. fordulójának szombat esti mérkőzésén, így mindkét csapattal szemben 10 pont az előnye jelenleg a Ferencvárosnak. Ennek értelmében címvédő FTC azzal a tudattal léphet pályára a vasárnapi, Újpest elleni telt házas rangadón, hogy győzelem esetén már négy fordulóval a pontvadászat vége előtt bebiztosíthatja a klub 33. aranyérmét.

A találkozó előtt Sztanyiszlav Csercseszov a fradi.hu-nak elmondta, hogy a telt ház miatt remek hangulatra számítanak, de azt is hozzátette, hogy

egy derbin nem számít a pillanatnyi forma, hiszen minden a pályán dől el, amelyre speciális pszichológiai felkészüléssel kell kilépniük a játékosoknak.

Sztanyiszlav Csercseszov, a Ferencváros vezetőedzője bízik a sikerben Forrás: MTI/Kovács Tamás

"A legutóbbi derbi nagyon fontos volt számunkra, hiszen az év első mérkőzését elveszítettük a Puskás Akadémia ellen. Végül egy megpattanó lövés után egyetlen gól döntött a javunkra – emlékezett vissza a tréner az eddigi egyetlen, januárban megnyert budapesti derbijére. - Az Újpest elleni meccs ezúttal is kulcsfontosságú lesz számunkra. Hallottuk, hogy telt ház lesz, remek hangulatra számítunk! Természetesen megnéztük

Speciális pszichológiai felkészültséggel kell rendelkeznünk, de felkészültünk, készen állunk a mérkőzésre!"

A vezetőedzőhöz hasonlóan a csapatkapitány, Dibusz Dénes is különleges vasárnap délutánra számít, hiszen egy jó formában játszó Újpest, és a bajnoki aranytól egy karnyújtásnyira lévő Ferencváros feszül majd egymásnak.

Dibusz Dénes lehet a Fradi sikerének egyik kulcsa Fotó: Csudai Sándor - Origo

"Bízom benne, hogy most már tényleg egy szó szerint teltházas mérkőzés következik. Most tényleg minden adott ahhoz, hogy ez meglegyen – van egy jó formában lévő Újpest, illetve

egy olyan Ferencváros, amely begyűjtheti a bajnoki címet, szóval biztos, hogy egy nagyon különleges vasárnap délután vár ránk.

Remélem, hogy méltóléppen fogjuk zárni ezt a találkozót, a győri kupamérkőzés után már csak ez a mérkőzés lebeg a szemünk előtt" - mondta a kapus a klub honlapjának.

A Ferencváros magyar válogatott védője, Botka Endre a saját közösségi oldalán tüzelte a szurkolókat a meccs előtt.

"Eljött a nap, amire vártunk: telt ház előtt, a címvédés bebiztosításáért játszunk az Újpesttel Érkezzetek időben a Groupama Arénába, szurkoljatok a csapatnak úgy, mint még sosem

és nyerjük meg együtt a bajnoki címet!"

OTP Bank Liga, 29. forduló:
vasárnap:
Ferencvárosi TC-Újpest FC 17.30

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Paksi FC 23 15 4 4 42-26 16 49
GY
GY
V
GY
GY
I
2.
Ferencvárosi TC 22 15 4 3 59-22 37 48
GY
GY
GY
GY
GY
I
3.
Fehérvár FC 23 12 8 3 42-34 8 39
GY
GY
GY
V
V
I
4.
Puskás Akadémia FC 23 9 6 8 37-26 11 35
V
GY
GY
V
D
I
5.
DVSC 23 9 9 5 31-29 2 32
GY
V
V
GY
V
I
6.
MTK Budapest 23 9 10 4 29-44 -15 31
V
V
V
GY
V
I
7.
Kecskeméti TE 23 9 11 3 32-36 -4 30
GY
V
GY
V
V
I
8.
DVTK 22 8 9 5 35-35 0 29
D
V
V
GY
D
I
9.
ZTE FC 23 8 11 4 33-43 -10 28
GY
D
GY
GY
V
I
10.
Újpest FC 23 8 12 3 29-47 -18 27
V
GY
V
V
GY
I
Teljes lista