A Liverpool a BL-szezon meglepetéscsapata ellen lép pályára

Horizontal
Roberto Firmino ünnepli a második gólját, a Liverpool kétgólos előnyt elherdálva is elődöntős
Vágólapra másolva!
Az egyenes kieséses szakaszban harmadszor, az elődöntőben is az esélytelenebb csapatként várja a párharcot a Villarreal, amely a szerda esti első mérkőzésen a Liverpool vendége lesz a labdarúgó Bajnokok Ligájában.

A két csapat története során csak egyetlen párharcot vívott egymással, az Európa-liga 2016-os elődöntőjében a spanyolok 1-0-ra nyerték hazai környezetben az első felvonást, az Anfielden azonban 3-1-es vereséget szenvedtek. A Vörösök ugyanakkor végül a döntőben elbuktak a Sevillával szemben, amelyet az az Unai Emery irányított, aki most a Villarreal kispadján ül.

"Ahhoz, hogy nagy dolgokat érjünk el, a favoritokat kell legyőznünk.

- mondta Emery.

A Villarreal harmadszor is borítaná a papírformát a BL egyenes kieséses szakaszában Forrás: dpa Picture-Alliance via AFP/Sven Hoppe

Az előző idényben Európa-liga győztes Villarreal - amely a 16 között a Juventust, negyeddöntőben pedig a német bajnok Bayern Münchent búcsúztatta - elődöntős szereplésével elérte története legjobb szereplését a legrangosabb európai kupában. A 2008-09-es idényben a négy között egy angol csapattal, az Arsenallal szemben bukott el.

A spanyol együttesnek amúgy sincs szerencséje a szigetországi együttesekkel, hiszen története során 12 alkalommal találkozott angol riválissal a BL csoportkörében vagy egyenes kieséses szakaszában, de egyszer sem nyert, hat-hat döntetlen és vereség a mérlege.

A története tizedik BEK/BL-döntőjére hajtó Liverpool a nyolcaddöntőben az Internazionalét, majd a következő körben a Benficát is úgy búcsúztatta, hogy idegenben nyerte a párharc első felvonását, de egyik visszavágón sem tudott győzni otthon.

Egy lépéssel közelebb kerülhetünk az újabb angol házidöntőhöz a BL-ben Forrás: AFP/Paul Ellis

Az Anfielden ugyanakkor az elődöntőket tekintve szinte makulátlan a Vörösök mérlege, 11 mérkőzésből kilenc győzelem és két döntetlen szerepel a statisztikában.

"Soha, semmit sem veszek természetesnek, biztosan nagyon nehéz dolgunk lesz a Villarreal ellen, hiszen ez a Bajnokok Ligája elődöntője. Ha könnyű dolgunk lenne, akkor valami nem lenne rendben" - fogalmazott Jürgen Klopp, a Liverpool trénere.

A 21.00 órakor kezdődő összecsapást az M4 Sport élőben közvetíti.