Vágólapra másolva!
A végjátékához érkezett a Premier League, amelyben a bajnoki címért és a negyedik hely megszerzéséért is óriási csata várható. A bajnoki címről a Manchester City és a Liverpool párharca dönt, ami egy újabb íródó fejezet minden idők legnagyobb angliai rivalizálásában, míg a negyedik helyért a két ősi rivális észak-londoni csapat, a Tottenham és az Arsenal harcol minden idők egyik legizgalmasabb szezonjában.

Minden idők legnagyobb rivalizálása?

Négy mérkőzéssel a bajnokság vége előtt a címvédő Manchester City 83 ponttal áll az élen, a második pedig a Liverpool, amely 82 pontot szerzett. Nem kell az angol futball szerelmesének lenni ahhoz, hogy bátran kijelentsük, napjainkban ez a két csapat nem csak a Premier League-ben, hanem ez egész világon a legjobb, még annak ellenére is, hogy a Pep Guardiola vezette manchesteri csapat drámai küzdelemben elbukta a Real Madrid elleni BL-elődöntős párharcot.

Aymeric Laporte és Mohamed Szalah összecsapása a BL-döntőben is összejöhet Forrás: AFP/Paul Ellis

A két csapat áprilisi 2-2-re végződő bajnoki összecsapása előtt a Liverpool védője, Jamie Carragher fogalmazott meg egy szubjektív véleményt, amelyben az angol futball legnagyobb rivalizálásának nevezte a Manchester City és a Liverpool versenyfutását.

– írta Carragher a The Telegraph hasábjain.

Mivel "régen minden jobb volt", az egykor szebb napokat is megélt Manchester United és Arsenal-szurkolók is azonnal ekézni kezdték Carraghert, mondván, hogy jön ő ahhoz, hogy ezt a rivalizálást nagyobbnak nevezze Sir Alex Ferguson és Arséne Wenger 17 éven át tartó küzdelménél.

Szavazzon!

Az Arsenal-Manchester United vagy a Liverpool-City rivalizálása nagyobb?

Ferguson és Wenger idejében a skót menedzser 10 bajnoki címet nyert a Manchester Uniteddal, míg a francia szakember háromszor végzett az élen az Arsenallal.

A két legendás edző 17 évig dolgozott egymás mellett a Premier League-ben, azonban az igazi rivalizálásuk csak 1996 és 2005 között zajlott.

2006 nyarán aztán átadták az Arsenal új otthonát, a 60 355 férőhelyes Emirates Stadiont, amely a manchesteri Old Trafford után a második legnagyobb létesítmény a Premier League-ben. A 390 millió fontból épült stadionra azonban komoly hitelt vettek fel, amelynek a törlesztését éveken keresztül nyögték, így az akkori kiadások nem engedtek Wengernek olyan igazolásokat, mint amilyenekre a legnagyobb kluboknak lehetőségük volt, így a pénzesebb csapatok elszaladtak az Arsenal mellett, és a rivalizálás is lassan elcsendesedett.

Wenger és Ferguson oda is mondogattak egymásnak rendszeresen Forrás: AFP/Paul Ellis

Lehet vitatkozni Carragher véleményével, de az előző négy szezonban háromszor a Manchester City, egyszer pedig a Liverpool lett a bajnok. Ez idő alatt ráadásul Liverpool kétszer be is jutott a BL-döntőbe, míg a City tavaly lett először finalista.

Jürgen Klopp és Pep Guardiola még csak hat éve gyűrik egymást a Premier League-ben, így történelmileg még csak a harmadánál járnak annak, amit Ferguson és Wenger véghez vittek. De ha szigorúan csak a két csapat teljesítményét vesszük alapul, akkor valóban a Liverpool és a Manchester City rivalizálása a legnagyobb, mert annyira a United és az Arsenal sem tudott dominálni, ahogyan ez a két csapat teszi ezt hétről hétre Angliában és az európai kupaporondon.

Élmény nézni a világ két legjobb edzőjének a rivalizálását Forrás: AFP/Glyn Kirk

Most pedig minden jel arra mutat, hogy megismétlik a 2018/19-es szezonban produkált felejthetetlen csatározásukat, amikor a Manchester City egy ponttal előzte meg a Liverpoolt, és végül 98 ponttal hódította el a bajnoki címet. Akkor 29 fordulót követően a Citynek 71, a Liverpoolnak pedig 70 pontja volt, és az utolsó kilenc meccsét mindkét csapat megnyerte az óriási nyomás ellenére, így végül a City lett a bajnok.

A történet most kísértetiesen hasonló.

A Liverpool 15 meccs óta veretlen a Premier League-ben, de akármennyire is bombaformában van, egy pont a hátránya a Manchester City mögött, amely nyolc meccs óta nem kapott ki. Lélektani előnyben talán az üldöző Liverpool van, ugyanis Jürgen Klopp csapata az FA-kupa elődöntőjében átigazolt Guardiola együttesén, és be is jutott a Bajnokok Ligája-döntőbe, míg a Cityre ki tudja milyen hatással lesz a Real elleni BL-összeomlás. A papírforma azonban a City mellett szól, ugyanis a manchesteri csapatnak könnyebb a sorsolása.

A Manchester City hátralévő meccsei:

  • Wolves (idegenben)
  • Newcastle (otthon)
  • West Ham (idegenben)
  • Aston Villa (otthon)

A Liverpool hátralévő meccsei:

  • Tottenham (otthon)
  • Aston Villa (idegenben)
  • Southampton (idegenben)
  • Wolves (otthon)

Szavazzon!

Melyik csapat végez az élen a Premier League idei szezonjában?

Ronaldóék a kripliharcot is elbukták

Tíz fordulóval a bajnokság vége előtt úgy tűnt, az Arsenal, a Tottenham és a Manchester United öldöklő harcot fog vívni a BL-szereplést érő negyedik helyért. Azonban ez versenyfutás már leszűkült a két észak-londoni csapat párharcára, ugyanis a Manchester United hétről-hétre alulmúlja önmagát.

Ralf Rangnick csapata március óta hét meccset játszott a Premier League-ben, ebből négyet elveszített. A Unitednál nem (csak) a rossz eredményekkel van baj, mert a Manchester Citytől, a Liverpooltól és az Arsenaltól is ki lehet kapni.

A probléma a mutatott játék, ugyanis a két bajnokaspiráns szó szerint megalázta a Unitedet.

A góllövőlistát vezető Mohamed Szalah például az első játékos lett a Premier League történetében, aki egy szezonon belül öt gólt lőtt a Manchester Unitednek, míg a Liverpool az első csapat, amely egy szezonon belül kilenc gólt rámolt be a Vörös Ördögöknek.

A találkozó után is sokat mondó volt Bruno Fernandes nyilatkozata, aki azt mondta:

"a Liverpool a bajnoki címért küzd, mi semmiért."

A portugál sztárból nyilván a csalódottság beszélt, de azért a BL-helyezésért való versenyfutást semmiként értékelni elég erős megnyilvánulás.

A Manchester United a sokadik megalázó vereségét szenvedte el a szezonban Forrás: AFP/Oli Scarff

A Liverpool ellen elveszített találkozón nem léphetett pályára Cristiano Ronaldo. Az ötszörös aranylabdás a meccs előtt egy nappal tudatta a világgal a sokkoló hírt, hogy a párja, Georgina Rodríguez ikreknek adott életet, de a két csecsemő közül csak a kislánya maradt életben, a kisfia meghalt a szülés után. A 37 éves sztár azonban egy nappal a meccs után visszatért a United carringtoni edzőközpontjába, és vállalta játék az Arsenal elleni rangadón, ahol belőtte a 100. Premier League-gólját, a United azonban kikapott 3-1-re, és ezzel végleg kiszállt a versenyből.

"Egészen biztosan újjáépítés veszi kezdetét, de ez még nem fog rajtunk segíteni akkor, amikor még öt mérkőzésünk hátra van a mostani szezonból.

– mondta Ralf Rangnick, aki az Arsenal elleni vereség után kijelentette, hogy a csapata esélyei elszálltak a BL-helyezést illetően.

Erik Ten Hag lesz a United edzője Forrás: AFP/Kenzo Tribouillard

Ami biztos, hogy a német szakember nyáron távozik a kispadól és tanácsadóként folytatja a Manchester Unitednál. A helyét az Ajax edzője, Erik ten Hag veszi át, aki a következő szezonban minden bizonnyal az Európa-ligában vitézkedhet a Uniteddal, de ha a csapat így folytatja, akkor akár még Konferencia-liga is lehet belőle, amit minden bizonnyal mindenki a háta közepére kívánna Manchesterben.

A Tottenham edzője Párizsba tart?

Az olasz Antonio Contét november elején nevezték ki a Tottenham Hotspur élére miután a csapat a portugál Nuno Espírito Santo vezetésével csak a nyolcadik helyen állt a bajnokságban. Az olasz szakember érkezésével a Spurs feltámadt és kilenc meccsen át veretlen maradt a Premier League-ben. Februárban azonban jött egy hárommeccses vereségsorozat, és Conte a szokásához híven azonnal beleállt a klubvezetésbe, ahogy eddig azt minden állomáshelyén megtette.

Egyes döntéseket meg kellett hozni különböző okokból kifolyólag, de arra nem számítottam, hogy négy általam is fontosnak tartott játékos csapatot vált" - nyilatkozta az olasz edző Tanguy Ndombele, Giovani Lo Celso, Dele Alli és Bryan Gil eladására utalva. Azonban a kirohanás elég hiteltelen, mert az említett személyek csak elvétve, vagy pedig egyáltalán nem kaptak lehetőséget Contétől.

Antonio Conte eddig minden korábbi csapatánál összerúgta a port a vezetőséggel Forrás: NurPhoto via AFP/MI News

Tavasszal aztán a svéd válogatott Dejan Kulusevski és az uruguayi Rodrigo Bentancur érkezésével összeállt a Spurs, és elkezdte nyerni a meccseket a bajnokságban, így Conte csapata a 32. fordulót követően már a negyedik helyen állt a bajnokságban.

Azonban hiába a Manchester City elleni bravúrgyőzelem, ha Conte csapata látványosan nem tud mit kezdeni a betömörülő, felállt védelmű csapatokkal. Márpedig a City elleni siker után a Spurs kikapott a kieső helyen álló Burnley-től, a legutóbbi két meccsén pedig a Brightonnal és a Brentforddal nem bírt, ráadásul úgy, hogy a két találkozón a Spursnek egyetlen kaput eltaláló lövése sem volt.

– mondta az olasz edző.

A Spurs jelen pillanatban két pontra van a negyedik Arsenaltól, így a helyzete korántsem reménytelen.

Azonban a napokban a francia sajtóban megjelentek olyan hírek, hogy a Paris Saint-Germain Contét szeretné a kispadra Mauricio Pochettino helyére.

A PSG állítólag hajlandó lenne megadni az év 30 millió eurós fizetést az olasz szakembernek, aki minden bizonnyal könnyű szívvel lemondana Spurs irányításáról, ha BL-szereplő csapatot vezethetne. Nem mellesleg Conte a Juventust leszámítva egyetlen klubnál sem töltött két szezonnál több időt, így korántsem lenne meglepő, ha nyáron a váltás mellett döntene.

Az Arsenal sorsa a saját kezében van

Március közepén az statisztikákkal foglalkozó FiveThirtyEight több mint 60%-ot jósolt arra, hogy az Arsenal fogja megszerezni a negyedik helyet. A fiatal játékosokkal teletűzdelt csapatot sokan nem vették komolyan, mivel a legutóbbi két szezonban az Arsenal egyaránt nyolcadik helyen zárt a Premier League-ben, és öt éve nem szerepelt a Bajnokok Ligájában.

Az Arsenal február és március között hat bajnokiból ötöt megnyert, csak a Liverpooltól kapott ki, de a világ egyik legjobb csapata ellen bármikor belefér a vereség. A szurkolók pont azért kezdtek bizakodni, mert az Arsenal elkezdte hozni azokat a meccseket, ahol csak a győzelem számított, és a csapat a 30. fordulóban a negyedik helyen állt a tabellán.

Ami viszont óriási hátrány, hogy csapat kerete rendkívül szűk, nincsenek azonos profilú játékosok, így

a szakértők azt mondták, hogy az Arsenal remek szereplése csak addig tartható fent, amíg meg nem sérül egy kulcsjátékos.

És ahogy lenni szokott, meg is történt a baj. Február elején vádlisérülés miatt kiesett a japán jobbhátvéd, a betonkemény Tomijaszu Takehiro, majd április elején a csapat balhátvédje, a skót válogatott Kieran Tierney szenvedett súlyos térdsérülést, és ghánai védekező középpályás Thomas Partey is kiesett. Arteta nem is tudott mit kezdeni a csapattal a kulcsjátékosai nélkül, az Arsenal pedig sorozatban három meccset is elveszített, és visszacsúszott az ötödik helyre.

Thomas Partey kiesése komoly érvágása volt az Arsenalnak Forrás: AFP/Glyn Kirk

A szurkolók azt hitték, innentől kezdve vége az Arsenal idényének, ugyanis a Crystal Palace, a Brighton és a Southampton elleni vereségek után a Chelsea és a Manchester United következett. Arteta azonban húzott egy rendkívül merészet, és a tavaly december óta akcióból betalálni képtelen Alexandre Lacazette helyére betette a csapatba Eddie Nketiah-t, a saját nevelésű csatár pedig új impulzusokat adott az együttesnek. A Chelsea ellen 4-2-re megnyert meccsen két gólt lőtt, majd a Manchester United elleni 3-1-es győzelem alkalmával is végig kapura veszélyesen futballozott, így ezzel a két bravúrgyőzelemmel az Arsenal újra a negyedik helyen találta magát, és a saját kezében van a sorsa.

Hétvégén a Spurs 3-1-re legyőzte a Leicester Cityt, az Arsenal pedig az Európa-liga elődöntő visszavágójára készülő West Ham United otthonában nyert 2-1-re. Ezt követően a Spurs a Liverpoolhoz látogat, az Arsenal pedig azt a Leeds Unitedot fogadja, amely a tabella hátsó felében van.

Mikel Arteta folyamatosan lépked előre az Arsenallal Forrás: AFP/Glyn Kirk

Május 12-én aztán a két csapat egymásnak feszül az észak-londoni Tottenham Stadionban, ami mindkét csapatnak az év mérkőzése, ami jó eséllyel dönthet majd a negyedik helyről.

De azért vagyunk itt, hogy nagy meccseket játszunk, amelyek sorsokról dönthetnek. Ez a játék szépsége" – nyilatkozta az Arsenal edzője a Tottenham elleni versenyfutásról.

Az Arsenal hátralévő meccsei:

  • Leeds United (otthon)
  • Tottenham (idegenben)
  • Newcastle (idegenben)
  • Everton (otthon)

A Tottenham hátralévő meccsei:

  • Liverpool (idegenben)
  • Arsenal (otthon)
  • Burnley (otthon)
  • Norwich (idegenben)

Szavazzon!

Melyik csapat fogja megszerezni a negyedik helyet?

Persze, ettől még lehetetlen jósolgatni, mert a Tottenham már verte meg a bajnoki címvédő Manchester Cityt, a következő meccsén pedig kikapott a Burnley-től, amely a bajnokság egyik leggyengébb csapata. Minthogy az Arsenal is szenvedett már kisebb csapatok ellen, miközben egy Chelsea elleni győzelemre még a legelvakultabb szurkolók sem számítottak.

De pont ettől szép a Premier League, hogy nincsenek előre lefutott meccsek. Annyit talán nem túlzás megjósolni, hogy a bajnoki címért folytatott harcban és a negyedik BL-szereplést érő helyezésért is drámai végjáték várható.