Vágólapra másolva!
A labdarúgó Bajnokok Ligája-elődöntő első mérkőzésén a végső győzelemre is esélyes Liverpool 2-0-ra legyőzte a Villarrealt az Anfield Roadon, így Jürgen Klopp együttese várhatja kedvezőbb helyzetből a jövő heti visszavágót. A története tizedik BEK/BL-döntőjére hajtó angol sztárcsapat végig veszélyesebben játszott, a második félidő elejé pedig egy szerencsés öngóllal, valamint Sadio Mané találatával két perc alatt sokkolta a spanyolokat. A szenegáli támadó Didier Drogba rekordját beállítva a legeredményesebb afrikai labdarúgó lett a BL egyenes kieséses szakaszában. Jöjjenek a főszereplők nyilatkozatai és a szerdai játéknap további érdekességei.

A Liverpool már nagy falat volt a BL-meglepetéscsapatának

Tíz éve még a másodosztályban szerepelt, azóta hatalmas átalakuláson ment keresztül a Sárga Tengeralattjáró becenevű Villarreal, amelynek 2012 óta nyolcszorosára növekedett az értéke. A spanyol együttes az előző idényben megnyerte az Európa-ligát, mégis bombameglepetésnek számított, hogy Unai Emery együttese a legjobb négy csapat közé jutott a legrangosabb európai kupasorozatban. A 16 között a Juventust, negyeddöntőben pedig a német bajnok Bayern Münchent búcsúztatta, ezzel elérte története legjobb szereplését a BL-ben. Legutóbb a Villarreal a 2005/06-os idényben járt a négy között, akkor szintén egy angol csapattal, az Arsenallal szemben bukott el.

A Villarreal az első félidőben még állta a sarat, végül a Liverpool felőrölte a spanyol együttest Forrás: AFP/Oli Scarff

Ezúttal a története tizedik BEK/BL-döntőjére hajtó Liverpoollal került össze. A párharc első mérkőzését az Anfield Roadon rendezték, ahol a Villarreal elsősorban kiváló védekezésében bízhatott, hiszen az egyenes kieséses szakaszban mindössze két gólt kapott az elődöntőig. A Liverpool a papírformának megfelelően az első perctől fogva nyomasztó fölényben játszott, ám a Villarreal remekül állta a sarat, ha épp nem Rulli kapus, akkor a kapufa mentette meg a góltól.

A Klopp-csapat 12 kísérlettel próbálkozott az első félidőben, igaz ebből csak kettő talált kaput,

de az Opta statisztikája szerint a 2003–2004-ben indult adatgyűjtés óta még egyszer sem fordult elő, hogy egy angol csapat a BL-ben ennyi helyzetet alakítson ki a szünetig anélkül, hogy abból legalább egy gólt elérjen.

A Liverpool támadója, Luis Díaz ezúttal nem találta a góllövőcipőjét Forrás: AFP/Oli Scarff

Úgy tűnt, mintha a spanyolok már kezdettől fogva feladták volna a támadások építését és kizárólag a védekezésre fókuszáltak volna. Más kérdés, hogy a Liverpool nem is engedte kibontakozni ellenfelét, már a Villarreal térfelén letámadt és igyekezett labdát szerezni. A második félidőben aztán

megmutatkozott, hogy a két csapat közel sem azonos súlycsoport.

A második félidőt hatalmas elánnal kezdő Liverpool Fabinho lesgólja után hat perc alatt sokkolta a vendégeket, igaz ehhez kellett némi szerencse is, ugyanis Pervis Estupinan öngóljával szereztek vezetést az angolok, majd nem sokkal később Sadio Mané tette magabiztossá az előnyüket. Ezt követően már csak a gólkülönbség volt kérdés. A Liverpool a végére érezhetően elkezdte élvezni a játékot és akár fél tucat góllal is nyerhetett volna, de Robertson lesgólját, Mané fejesét, Van Dijk helyzetét és Díaz megpattanó lövését is megúszta valahogy a Villarreal. A mérkőzésnek voltak olyan periódusai, amikor az ember inkább érezte azt, hogy BL-elődöntő helyett a Liverpool egy FA-kupa negyedik fordulós mérkőzésen játszik.

Az első félidő elején két perc alatt két gólt lőtt a Pool Forrás: AFP/Lluis Gene

A spanyol együttes összességében mindent megtett azért, hogy ne legyen szégyenkeznivalója, valamint, hogy szoros maradjon a végeredmény és maradjon még esélye a visszavágóra. Az első félidőben kifejezetten szervezetten védekezett Unai Emery együttese, igaz az ellenfél kapujára akkor sem volt veszélyes, a mérkőzést kaput eltalált lövése nélkül zárták a spanyolok. Így nem tört meg a rossz szerencséje a szigetországi együttesekkel szemben, mivel eddig története során 13 alkalommal találkozott angol riválissal a BL csoportkörében vagy egyenes kieséses szakaszában, de egyszer sem nyert, hat döntetlen mellett hét vereség a mérlege.

A Liverpool az idén az egyenes kieséses szakaszban viszont először tudott nyerni otthon, és akárcsak az Internazionale, majd a Benfica ellen, most is kényelmes helyzetből várhatja a visszavágót, annyi különbséggel, hogy ennek a párharcnak a visszavágóját nem az Anfielden, hanem idegenben kell játszania. Márpedig Kloppéknak idegenben nagyon megy ebben a szezonban, öt meccséből a Porto, a Milan, az Atlético Madrid, az Inter és a Benfica otthonában is nyerni tudott.

A Liverpool fél lábbal már a BL-döntőben érezheti magát Forrás: AFP/Oli Scarff

Bár a Villarrealnak matematikai esélye megmaradt, de látva a párharc első mérkőzését, szinte kijelenthető a Liverpool továbbjutása. Már csak azért is, mert

a Liverpool idén megállíthatatlannak tűnik: idénybeli kilencedik győzelmét aratta a BL-ben, története során pedig még soha nem nyert ennyiszer a legrangosabb európai kupasorozatban egy szezon alatt. Ráadásul az angol sztárcsapat 20 éve nem bukott el továbbjutást, ha megnyerte az első mérkőzést.

A 2001/02-es szezon negyeddöntőjében fordult elő legutóbb, hogy az Anfielden aratott 1-0-s siker után a Michael Ballack vezette Bayer Leverkusen 4-2-re kiütötte a Poolt. Viszont intő jel lehet a Vörösöknek, hogy a legutóbbi három idegenbeli BL-elődöntős meccsén három gólt kapott.

A türelem volt a Liverpool legnagyobb fegyvere

A Liverpool egyik legnagyobb fegyvere ezen az estén a türelem volt. A Vörösök képesek voltak feltörni az eddig elképesztően szervezett spanyol védelmet, és végül megérdemelten nyertek. Jürgen Klopp érthető módon elégedett volt csapata teljesítményével, habár hangsúlyozta, hogy továbbra is kellő koncentráltsággal kell hozzáállniuk a párharchoz, mivel még semmi sem dőlt el.

Jürgen Klopp a tőle megszokott átéléssel figyelte csapata mérkőzését Forrás: NurPhoto via AFP/Jose Breton/NurPhoto/Jose Breton

"Egyértelmű volt, hogy nem enyhíthetünk a szorításon, mert ha csak egy pillanatra is kiszabadulnak, azonnal képesek veszélyt teremteni. A mérkőzés nagy részében jól kezeltük a helyzetet, és nagyon jó produkciót nyújtottunk.

Eddig jól állunk, vezetünk kettővel, ami kétségkívül jó eredmény, jobb, mint a meccs előtt, de tudjuk, hogy hátra van még a visszavágó. Azzal a céllal utazunk Spanyolországba, hogy kiharcoljuk a döntőbejutást. Meglátjuk, sikerülni fog-e" – nyilatkozta a mérkőzés után a Liverpool edzője, Jürgen Klopp, aki edzői pályafutása során mind a négy hazai mérkőzését megnyerte a BL-elődöntőben.

Szavazzon!

Ön szerint melyik két csapat lesz ott idén a BL-döntőben?

Unai Emery, a Villarreal vezetőedzője a kétgólos hátrány ellenére úgy látja, hogy csapata továbbjuthat a fináléba, és ehhez mindent meg fognak tenni a visszavágón.

"Az elődöntőben már csak félelmetesen erős ellenfelekkel találkozhatunk, amelyeknek nem csak a neve, hanem a mutatott formája is elképesztő, mint például most a Liverpoolé. Nyerni akartunk, át akartuk venni az irányítást, de egyszerűen nem engedték ezt nekünk. Nem tudtunk a védülmük mögé kerülni...Igyekeztünk védekezni, amennyire csak tudtunk, hogy maradjon esélyünk a visszavágóra. A La Cerámicában minden más lesz, sokkal nagyobb kihívás elé fogjuk állítani őket. Tudjuk, hogy a Liverpool az ellenfél, erősek és ők az esélyesebbek, de tudjuk, hogy fel tudjuk venni velük a harcot, és jövő héten erre minden lehetőségünk adott lesz.

Volt egy tervünk, de nem jött össze. Lehetett volna akár rosszabb is, mert volt pár meg nem adott góljuk. A remény továbbra is él, a hitünk nem tört meg"

– mondta a Villarreal vezetőedzője, Unai Emery, aki Jürgen Kloppal szemben csupán egy alkalommal tudott győzni, míg a német tréner háromszor.

Unai Emery szerint a visszavágón más arcát fogja mutatni a Villarreal Forrás: NurPhoto via AFP/Jose Breton/NurPhoto/Jose Breton

"Kell némi szerencse, ha az ellenfeled ilyen mélyen betömörülve védekezik – utalt az első gólra a Liverpool csapatkapitánya, Jordan Henderson, akinek a beadása Estupinán lábán megpattant és a kétségbeesetten vetődő Rulli kapujába hullott. Tudtuk, hogy jól szervezett ellenfelet kell legyűrnünk, ami nem lesz egyszerű. Fontos volt, hogy ne hagyjuk őket kibontakozni, és végig higgyünk abban, hogy előbb-utóbb megtörjük őket" – fogalmazott Henderson.

Örülnek az angolok, bizakodnak a spanyolok

"Keveset hibáztunk, de azokért rendre megkaptuk a büntetésünket. Az első félidőben jól álltuk a sarat, de a második félidőben kicsit kapkodóbbá váltunk. Számítottunk arra, hogy komoly nyomás alatt leszünk, és számoltunk azzal, hogy hátrányba kerülünk, de szerettünk volna úgy reagálni, mint tettük azt Münchenben, azonban a hibáink nem maradtak megtorlatlanul. Az volt a terv, hogy gyors passzokkal, hosszú indításokkal hatástalanítjuk a letámadást, de ebben sajnos kudarcot vallottunk, labdáinkkal nem találtuk meg a csatárokat. Az első góljuk Pervisről pattant be, utána pedig nem hagytak miket megnyugodni, így nagyon gyorsan jött a második gól és kiestünk a ritmusunkból. A szurkolóinknak üzenném, hogy jövő héten minden más lesz. Ismét a legjobb arcunkat mutatjuk majd.

A Villarreal erejéből csak a védekezésre futotta, Unai Emery csapata kétgólos hátrányban és kaput eltalált lövés nélkül zárta a meccset Forrás: AFP/Lluis Gene

A Bayern ellen már megmutattuk, hogy mennyire különbözhet két mérkőzés. Továbbra is hiszünk a győzelemben, és abban, hogy a Villarrealnak lesz még szava ebben a párharcban.

Kétgólos hátránnyal utazunk haza, de továbbra is magabiztosak vagyunk. Ha jövő héten az első tíz percben sikerül gólt szereznünk, akkor ismét nyílt lesz a párharc" – mondta önbizalommal telve a spanyol együttes védője, Pau Torres.

"Akadt néhány helyzetünk az első félidőben, próbáltuk megtörni őket.

Az első gól után aztán lendületbe jöttünk, elképesztő, milyen hangorkán kerekedett, a közönség gyorsan bele is hajszolt bennünket a második gólba.

Szerettünk volna még egyet lőni, de a kettő sem kevés, ráadásul ők egyet sem szereztek, szóval nem lehet okunk a panaszra" – nyilatkozta elégedetten a lefújás után Andy Robertson, a Liverpool skót válogatott védője.

Jürgen Klopp győztes hadvezérként gratulált a játékosainak Forrás: AFP/Oli Scarff

"Át kellett éreznünk, hogy a Bajnokok Ligája elődöntőjében vagyunk. Nagyon tetszett a csapat teljesítménye, számomra mindig ez a legfontosabb. Felkészültünk az ellenfél minden lehetséges taktikájára, így nem ért minket meglepetés.

- fogalmazott Thiago Alcántara, a Liverpool spanyol válogatott középpályása, akit a meccs legjobb játékosának választottak.

Most is folymatos nyomás alatt tartottak minket, ennek ellenére szerintem csináltunk jó dolgokat. Talán bátrabban kellett volna játszanunk, ahhoz, hogy irányítani tudjuk a játékot és helyzeteket tudjunk kialakítani. Tudjuk, hogy még hátra van 90 perc, ráadásul a saját otthonunkban, a saját közönségünk előtt játszhatunk, ezért az a meccs biztosan más lesz, mint a mai volt. Voltak már eddig is gyönyörű estéink a Bajnokok Ligájában, roppant nehéz ellenfelek ellen produkáltunk elképesztőt, szóval hiszek benne, hogy ez a párharc is nyílt még" - fogalmazott Giovani Lo Celso, a Villarreal argetin középpályása középpályása.

Hosszabbítás

Végezetül lássuk az elődöntő legérdekesebb statisztikáit:

  • A Villarreal az idei BL-szezon kieséses szakaszában még egyetlen meccsen sem kapott gólt az első félidőben
  • Az elődöntőket tekintve szinte makulátlan a Liverpool mérlege, 12 mérkőzésből tíz győzelem és két döntetlen szerepel a statisztikában.
  • A Liverpool 8 nap alatt három meccset játszott az Anfielden, összesen 8 gólt lőtt és egyet sem kapott.
    Jürgen Klopp gratulál Sadio Manénak, aki Didier Drogba rekordját beállítva a legeredményesebb afrikai játékos lett a Bl-ben Forrás: NurPhoto via AFP/Jose Breton/NurPhoto/Jose Breton
  • Mohamed Szalah és Sadio Mané párosa a hetedik alkalommal hozott össze gólt idén a BL-ben. Angol csapatok tekintetében ez a legtöbb, amit egy duó összehozott a legrangosabb európai kupasorozatban.
  • Bl-elődöntőben 2018-ban volt utoljára öngól, akkor is épp egy Liverpool meccsen, de akkor az angolok játékosa, James Milner vétette az öngólt.
  • A Villarreal csak egyszer próbálkozott kapura lövéssel, de az sem talált kaput. Az Inter-Barcelona 2010-es meccse óta ez a rosszabb statisztika, amit egy csapat produkált a Bajnokok Ligája elődöntőjében.
  • A Liverpool két gólja között mindössze 133 másodperc telt el.
  • Sadio Mané megszerezte pályafutása 14. BL-gólját az egyenes kieséses szakaszban, amivel beérte a Chelsea legendáját, Didier Drogbát a legeredményesebb afrikai labdarúgók örökrangsorában.
  • A Liverpool 12. alkalommal lépett pályára BEK/BL-elődöntőben, amivel beállította a Manchester United (12) rekordját.
  • Thiago Alcántara 103 passzt kísérelt meg a Villarreal elleni elődöntőben és ebből 99 sikeres passz volt, ami a legtöbb, amit egy Liverpool-játékos jegyzett Bajnokok Ligája meccsen.
  • Unai Emery irányítása alatt most próbálkozott a legkevesebb kapura lövéssel (1) a Villarreal, emellett minden sorozatot figyelembe véve most fordult elő először, hogy nem sikerült kaput találniuk a spanyoloknak.
  • Mohamed Szalah a hetedik gólpasszát adta Sadio Manénak a Bajokok Ligájában. A 2017/2018-es idény óta ez a legtöbb, akkor Neymar adott hét gólpasszt Kylian Mbappénak.
  • Vila-real településnek a lakónépessége (50577 fő) kevesebb, mint a Liverpool otthonául szolgáló Anfield Roadnak a befogadóképessége (53394 fő).

Bajnokok Ligája, elődöntő, első mérkőzés:
Liverpool FC (angol)-Villarreal (spanyol) 2-0 (0-0)
Liverpool, Anfield Road, v.: Marciniak (lengyel)
gólszerzők: Estupinan (53., öngól), Mané (55.)

A visszavágót jövő kedden rendezik Vila-realban.