Társoldalunk:

Juhász Roland debütált a magyar válogatottban

2022.04.30. 08:39

A júniusi kassai Európa-bajnokságra készülő magyar minifutball-válogatott újabb felkészülési mérkőzéseket játszott, ezúttal hazai pályán. A sérült Czvtikovics Pétert nélkülöző, ám a most debütáló Juhász Rolanddal felálló nemzeti csapat Csepelen előbb 2-1-re győzött, majd 4-1-re kikapott az Eb-házigazda Szlovákia legjobbjaitól.

A magyar minifutball válogatott a csepeli bázisán folytatta a felkészülését az Eb-re, ám ezúttal nem edzés, hanem felkészülési mérkőzések vártak a játékosokra. A pénteki összecsapáson szerepet kapott Juhász Roland is, aki most debütált mérkőzésen a nemzeti csapatban.

Az első mérkőzésen sokkal jobban kezdett a magyar válogatott, Csoszánszky Dávid gyönyörű szabadrúgásgóljával már a 2. percben sikerült megszerezni a vezetést. Az első félidő hajrájában jött az újabb magyar találat, amikor Juhász Roland szép előkészítése után Seregy Tamás volt eredményes.

Csoszánszky Dávid gyönyörű gólt szerzett szabadrúgásbólForrás: Vaszkó Viktor/Vaszko Viktor

A második húsz percben átvette az irányítást a szlovák csapat, ám Nagy Lajos együttese kiválóan tartotta az előnyét. Martin Duraci révén szépített Szlovákia, de egyenlítenie már nem sikerült, így az első összecsapást a magyar válogatott nyerte.

A második mérkőzést a szlovákok kezdték jobban, Martin Dudas és Rudolf Belis találatával a félidőben kétgólos előnyben voltak. A folytatás sem sikerült sokkal jobban magyar szempontból, a második félidőben Marin Duraci és Dusan Dzibela is is eredményes volt, így már 0-4-t mutatott az eredményjelző. A végére legalább a szépítés összejött, Bozsoki Imre találatával alakult ki a 4-1-s végeredmény.

Gőzerővel készül az Eb-re a magyar minifutball-válogatottForrás: Vaszko Viktor

"Jól kezdtünk az első találkozón, így sikerült is nyerni végül. A létszámhiány rányomta a bélyegét a második találkozóra, akkor már kicsit fáradtabban mozogtunk. Van még egy hónap az Európa-bajnokságig, addig még tudunk javítani a mostani hibákon" - mondta Csoszánszky Dávid.

Juhász Roland debütált a válogatottbanForrás: Vaszkó Viktor/Vaszko Viktor

 A válogatottban mérkőzésen most debütáló Juhász Roland támadóként bizonyíthatott Szlovákia ellen.

"Meglepetésként ért, hogy támadóként jutottam szóhoz, de így is jól éreztem magam a pályán. Jó volt újra a himnuszt hallani a mérkőzés előtt, na meg érezni azt a meccs előtti drukkot, amit korábban is mindig megvolt" - mondta Juhász, aki a meccsekkel kapcsolatban elmondta, hogy az első találkozó első félidejében kifejezetten jól játszott a csapat, kiválóan működött a taktika. A második összecsapással kapcsolatban elárulta, hogy egy kicsit hátrébb szorult a csapat, magabiztosabban tudta Szlovákia járatni a labdát. A felkészülési meccsek pont arra jók, hogy rávilágítanak azokra a hibákra, amelyeket az Eb-ig ki kell javítanunk" - tette hozzá Juhász Roland.

A magyar minifutball-válogatott Ukrajnával, Törökországgal és Portugáliával találkozik majd a június 4–11. között Kassán megrendezésre kerülő Európa-bajnokságon.

2022. 04.29.
Felkészülési mérkőzés, Csepel
1. mérkőzés
Magyarország-Szlovákia 2-1 (2-0)
Gólszerzők: Csoszánszky, Seregy, ill. Duraci

2. mérkőzés
Magyarország-Szlovákia 1-4 (0-2)
Gólszerzők: Bozsoki, ill. Dudas, Belis, Duraci, Dzibela