Vágólapra másolva!
Révész Attila, az élvonalban a harmadik helyen álló Kisvárda Master-Good FC sportigazgatója a Honvéd elleni szombati bajnokit követően adott újabb meglepő nyilatkozatot.

A szabolcsi csapat 1-1-es döntetlent játszott a Bozsik-stadionban, így lépéshátrányba került a Puskás Akadémiával szemben az ezüstéremért folyó versenyfutásban: három fordulóval a bajnokság zárása előtt két pont a felcsútiak előnye a különversenyben. A sportigazgató nem marasztalta el hibázó kapusát:

Nem tudták elengedni a kapott gólt, ezért teljesítettünk gyengébben az első félidőben. Megvolt a felépített stratégiánk, az első félidőben óvatosabb játékkal jöttünk ki. A Honvéd sebezhetőbb a második félidőben. Vártuk, hogy nagyobb kockázatot vállaljanak, nekünk pedig lehetőségeink nyíljanak ellencsapásokra.″

Révész Attila, a Kisvárda FC sporigazgatója minden mérkőzés után mond valami hangzatosat Forrás: M4 Sport

De a saját felelősségét sem rejtegette a meccs utáni sajtótájékoztatón.

"Nagyon fontos három mérkőzés van hátra. Amikor korábban azt nyilatkoztam, hogy talán távozom a csapattól, az megtörte a csapat lendületét, és a koncentráció is megbicsaklott."

Ugyanakkor a következő idényre előre tekintve, úgy érzi, hogy az MLSZ új, a fiatal játékosok szerepeltetésére vonatkozó szabályozása indokolatlanul sok terhet ró a csapatokra, amire ő egy rendhagyó megoldást választana.

"Úgy gondolom, a jövőre érkező szabály hatására a kisebb kluboknak kisebb esélyei lesznek. Biztos meg fog terhelni minket anyagilag.