A spanyol meglepetéscsapatnak csodára lenne szüksége a BL-döntőhöz a Liverpool ellen

fbl Horizontal
Villarreal's Argentinian defender Juan Foyth (L) fights for the ball with Liverpool's Colombian midfielder Luis Diaz during the UEFA Champions League semi-final first leg football match between Liverpool and Villarreal, at the Anfield Stadium, in Liverpool, on April 27, 2022. (Photo by Oli SCARFF / AFP)
Vágólapra másolva!
Nehéz feladat előtt áll a Villarreal, amelynek az idegenben december 28. óta veretlen Liverpoolt kellene legyőznie kedden este ahhoz, hogy bejusson a labdarúgó Bajnokok Ligája fináléjába.

Az elődöntős párharc múlt szerdai első mérkőzésén az angol együttes 2-0-ra győzött az Anfielden és ezzel jó helyzetbe került a visszavágót illetően.

Könnyű összecsapásra ugyanakkor a Jürgen Klopp által irányított Pool sem számíthat Spanyolországban,

a Villarreal ugyanis november 27. óta nem veszített tétmérkőzést hazai pályán.

A Liverpool jó helyzetből várja a visszavágót Forrás: AFP/Oli Scarff

Unai Emery, a spanyol csapat vezetőedzője ráadásul komoly skalpokat gyűjtött már a BL mostani idényében, előzőleg ugyanis

a Juventust, illetve a Bayern Münchent búcsúztatta tanítványaival.

A két csapat most találkozik negyedszer, első összecsapásukat 2016 áprilisában a Villarreal nyerte 1-0-ra az akkori Európa-liga-kiírás elődöntőjében, de a visszavágón a Liverpool 3-0-ra diadalmaskodott otthon, aztán a finálét 3-1-re elveszítette az akkor Emery által irányított Sevillával szemben.

A La Ligában hetedik helyen álló Villarreal a hétvégi bajnokiját "feláldozta" a BL-visszavágó érdekében,

ugyanis 2-1-re kikapott a forduló előtt még sereghajtó, és így az élvonalban maradásért küzdő Alavés vendégeként.

A Premier League bajnoki címéért versenyben lévő Liverpool ezt a luxust nem engedhette meg magának, de Kloppnak sikerült úgy pihentetnie több meghatározó játékosát is, hogy

közben a csapat győzni tudott 1-0-ra a Newcastle United otthonában.

A szakértők többsége szerint a nyolcad- és negyeddöntős bravúroktól függetlenül ezúttal csodára lenne szüksége a Villarrealnak a továbbjutáshoz,

a fogadóirodák oddsai pedig szintén ezt támasztják alá. Átlagosan 1,70-szeres pénzt kínálnak a bukmékerek a Liverpool keddi sikerére, míg a spanyolok győzelme nagyjából ötszörös megtérüléssel kecsegtet, de döntetlen esetén is körülbelül a feltett tét négyszeresét lennének hajlandók kifizetni a fogadóknak.

Unai Emery szerint a visszavágón más arcát fogja mutatni a Villarreal Forrás: NurPhoto via AFP/Jose Breton/NurPhoto/Jose Breton

"Az első mérkőzésen igyekeztünk ellenállni a Liverpoolnak, amennyire csak tudtunk, hogy legyenek még lehetőségeink a visszavágón.

- ígérte Emery, míg liverpooli kollégája úgy vélte, egyelőre minden az ő tervük szerint halad.

"Végig koncentráltnak kell lennünk, megfelelő hozzáállással, hiszen a visszavágót is pontosan ugyanúgy kell lejátszanunk, mint az első meccset.

Kétgólos előnyünk van, ez jobb, mint a 0-0, amelyről az első találkozót indítottuk, de tisztában vagyunk azzal, hogy még nem jutottunk be a döntőbe" -

nyilatkozta Klopp.

Jürgen Klopp gratulál Sadio Manénak, aki Didier Drogba rekordját beállítva a legeredményesebb afrikai játékos lett a BL-ben Forrás: NurPhoto via AFP/Jose Breton/NurPhoto/Jose Breton

A Villarreal-Liverpool mérkőzés kedden 21 órakor kezdődik, a meccsről élő szöveges közvetítésben számolunk be az Origón.