Vágólapra másolva!
A szombat esti, MTK elleni mérkőzés után adták át az aranyérmeket az immár 33-szoros bajnok Ferencváros játékosainak, és ezúttal a szurkolók is ott lehettek a pályán az ünnepség közben. A Ferencváros vezérigazgatója, Orosz Pál mellett az FTC sportigazgatója, Hajnal Tamás is megszólalt a sorozatban szerzett negyedik bajnoki címmel kapcsolatban.

Az MTK 3-0-ra nyert a bajnok Ferencváros otthonában a labdarúgó OTP Bank Liga 32. fordulójának szombati játéknapján, de a Ferencváros így is bajnoki címet ünnepelhetett a zöld-fehér szurkolókkal a találkozó után.

- mondta el Orosz Pál, az FTC vezérigazgatója. Orosz Pál szerint negyedjére nagyon nehéz volt megszerezni a bajnoki címet, mivel mindenkinek a bajnokra fájt a foga a bajnokságban.

- árulta el a zöld-fehérek vezérigazgatója.

Orosz Pál szerint mindenki őket akarta megverni Fotó: Polyák Attila - Origo

Orosz Pál azt is elmondta, hogy kimondott célja a klubnak, hogy a régió meghatározó labdarúgó-csapatává váljon.

- mondta el Orosz Pál. A korábbi bajnoki címek mindegyik más volt, azt idei szezonban egy edzőváltásuk is volt, de ennek ellenére sikerült első helyen végezniük.

- nyilatkozta Orosz Pál az M4-nek.

- mondta az M4 Sport kamerája előtt Hajnal Tamás, az FTC sportigazgatója.