Társoldalunk:

Győzött a Barcelona és közelebb került 8 millió euróhoz

2022.05.10. 23:39

A spanyol bajnokság 36. fordulójában az FC Barcelona hazai pályán 3-1-re legyőzte az 58. perctől emberhátrányban játszó Celta Vigót. Xavi együttese Memphis Depay góljával szerzett vezetést, majd Aubameyang az első félidő végén és a második elején is eredményes volt. A vendégek erejéből csak a szépítésre futotta, így katalán sztárcsapat nagy lépést tett az ezüstérem felé. Ez azért lenne fontos, mert bejutnának a spanyol Szuperligába, amiért 8 millió eurót kapnának.

A Barcelona számos hiányzója közül leginkább az eltiltott csapatkapitány, Sergio Busquets pótlása jelentette vélhetően a legnagyobb kihívást Xavinak. A 33 éves középpályás eddig csupán egyetlen mérkőzésen, a Mallorca ellen nem lépett pályára a szezonban.

Az első igazán veszélyes lehetőség a bátran kezdő Celta előtt adódott a 14 percben: Iago Aspas került ziccerbe, de eltotojázta a helyzetet, a visszaérő Ronald Araújo pedig menteni tudott.

Memphis Depay szerzett vezetést a Barcelonának, Aubameyang duplázottForrás: AFP/Lluis Gene

A folytatásban kevés helyzet adódott a csapatok előtt, a kiegyenlített játék inkább a mezőnyben folyt. Aztán a 30. percben megtört a jég és az első kaput eltalált lövésével megszerezte a vezetést a Barcelona. Dembélé két szép csel után elhúzott a jobb szélen, majd a középre tett labdáját Memphis Depay állítgatás nélkül lőtte a kapuba. A holland támadó a 12. bajnoki gólját szerezte az idényben.

A gól után aztán a Celta percei következtek, Ter Stegennek rövid időn belül kétszer is hárítania kellett Galhardo helyzeteinél.

A szünetre aztán kényelmes előnybe került Xavi csapata, ugyanis Depay passza után Pierre-Emerick Aubameyang duplázta meg a Barca előnyét a 41. percben.

A fordulás után a katalán sztárcsapat ott folytatta, ahol az elsőt abba hagyta: Dembélé remek átadását Aubameyang lőtte a jobb alsó sarokba középről. A gaboni válogatott csatár téli érkezése óta immáron tizenegy gólnál jár, míg a topligák tekintetébn Dembélénél több gólpasszt egyetlen játékos sem adott.

Aubameyang mérlege a meccsen: 2 lövés, 2 gólForrás: AFP/Lluis Gene

A Celta azonban rögtön góllal válaszolt. Galhardo szerzett labdát, majd Iago Aspashoz passzolt, aki kilőtte a jobb alsó sarkot. A spanyol támadó a 18. gólját jegyezte a szezonban, és a kilencediket Ter Stegen ellen. A német válogatott kapus egyetlen játékostól sem kapott ennél több gólt a Barca színeiben. Xavi csapata sorozatban kilencedik mérkőzésén kapott gólt.

Az 58. percben aztán megpecsételődött a vendégek sorsa, ugyanis a szünetben beállt Jeison Murillo lerántotta a tizenhatos előterénél a gólhelyzetben kapura törő Depayt, így azonnali piros lappal kiállították.

Ronald Araújót a mentőnek kellett elszállítania, miután összefejelt a csapattársával, GavivalForrás: AFP/Lluis Gene

Ezt követően meglehetősen ijesztő jelenetek zajlottak a pályán, ugyanis két Barcelona-játékos, Gavi és Araújo fejelt össze, utóbbi nem sokkal később elájultan esett össze a pályán, emaitt hosszú percekig állt a játék, végül mentőautó vitte el.

A hírek szerint agyrázkódást szenvedett az uruguayi védő.

A folytatás egészen maratonira nyúlt, de újabb gól már nem esett, így a második hely megszerzéséért vívott harcban nagy lépést tett a Barcelona. A gránátvörös-kékek két nyeretlen mérkőzés után tudták újra legyőzni a Celta Vigót.

La Liga, 36. forduló:
FC Barcelona-Celta Vigo 3-1 (2-0)
gólszerzők: Depay (30.), Aubameyang (41., 48.), illetve Iago Aspas (50.)
kiállítva: Murillo (58.)