Vágólapra másolva!
A Ferencváros szerda este magabiztosan, 3-0-ra verte a Paksot a labdarúgó Magyar Kupa döntőjében, és 2016 után tudott ismét duplázni a hazai porondon. A Fradi ezzel, valamint az őszi Európa-liga-szerepléssel közel tökéletes szezont zárt, összeállt a csapat, amelynek élére úgy tűnik, hogy sikerült megtalálni a tökéletes edzőt is Sztanyiszlav Csercseszov személyében.

Míg hétvégén az MTK ellen 0-3-ra elveszített mérkőzés után nem lehetett igazán önfeledt a bajnoki ünneplés, és talán a játékosok fejében is ott motoszkált, hogy nem volt méltó egy olyan 90 perc után átvenni a sorozatban megnyert negyedik bajnoki címért járó serleget, addig szerdán a Puskás Arénában minden tökéletesen alakult.

A bajnoki címet már hetekkel korábban begyűjtő zöld-fehér csapat

a Puskás Arénában két magyar csapat mérkőzésén még soha nem tapasztalt hangulatban, közel 40 ezer - túlnyomó többségében ferencvárosi - szurkoló előtt győzte le a Paksot.

Helyzetig jutni is alig engedték azt a csapatot, amelyik a bajnoki szezonban magasan a legtöbb, 73 gólt rúgta eddig (az utolsó forduló előtt a második legtöbb találatot jegyző Fradi 58-nál jár). Habár csak a hajrában dőlt el a találkozó Franck Boli két szenációs góljával, végig irányításuk alatt tartották a meccset, nem lehetett kérdés, hogy a jobb együttes nyerte meg a kupadöntőt.

Franck Boli két gólja minden kérdést eldöntött a meccs hajrájában Fotó: Csudai Sándor - Origo

Ezzel a ténnyel Bognár György, a Paks edzője sem tudott, és nem is akart vitatkozni.

"Nem fér kétség hozzá, hogy a Fradi jobban játszott. Gyorsabb, jobb játékosaik vannak, nem tudtuk velük felvenni a versenyt.

Szerintem reálisan teljesítettünk az idényben, ez a kupadöntő ilyen körülmények között egy bónusz volt a számunkra" – nyilatkozta a lefújás Bognár György, a vesztes Paks edzője.

A Ferencváros játékosai ezúttal valóban felszabadultan nyilatkozhattak, és szinte egyikük sem hagyta ki, hogy megemlítse az elképesztő hangulatot és a szurkolók támogatását.

A Ferencvárosi mindenkori 12. játékosa Fotó: Csudai Sándor - Origo

"Mindent megtettünk, hogy megnyerjük a meccset, mert az igazi ünneplés elmaradt, mert kikaptunk a bajnokságban hazai pályán. Amikor kellett, jól játszottunk, amikor kellett védekeztünk, kontráztunk, le a kalappal a csapat mai teljesítménye előtt.

megérdemelten nyertük meg a kupadöntőt. Négy párharc kell a nemzetközi csoportkörhöz, még jobban össze kell csiszolódnunk, de az biztos, hogy remek évet zártunk, ezt mutatja a duplázás is" – mondta Vécsei Bálint már kissé előre tekintve a nemzetközi szereplésre.

"Szombaton már sikerült egy trófeát a magasba emelni, azóta az volt a cél, hogy ma is szerezzünk egy kupát. Azóta csak erre a meccsre készültünk. Uraltuk a meccset, szerintem nem fér hozzá kétség, hogy mi voltunk a jobb csapat.

– mondta a Fradi csapatkapitánya, Dibusz Dénes a lefújás után.

A Ferencváros idei szezonjának egyik felfedezettje egyértelműen a fiatal Pászka Lóránd. A székelyföldi középpályás a Győr elleni MK-elődöntőben mutatkozott be a Fradiban, és az elmúlt hetekben szinte alapembere lett a csapatnak, kiszorítva Eldar Civicet.

"Nagyon örülök a kupagyőzelemnek, elképesztő érzés, hogy 40 ezer ember előtt ünnepelhetünk. A teljesítményemmel nem vagyok igazán elégedett, játszhattam volna jobban is, de a legfontosabb, hogy miénk a trófea. Különösebben nem izgultam, hiszen én akkor tudok a legjobban játszani, ha van rajtam nyomás.

mert egy nagyon jó Paksot győztünk le, ezúton is gratulálok nekik - Pászka megszakítva a csapattal közös ünneplést.

A Pászka által említett csapategység egyértelműen Sztanyiszlav Csercseszov érdeme. A szezon közben Peter Stöger helyére érkező, ritkán mosolygó orosz szakember ezúttal széles vigyorral az arcán válaszolt a kérdésekre.

Teljes siker: a csapat nyert, a Fradi-szurkolók örülhetnek Fotó: Csudai Sándor - Origo

"Mi profik vagyunk, persze örülünk,

Talán a legizgalmasabb és a leglátványosabb meccsem volt a Fradi élén, de nem biztos, hogy szakmailag is legkiemelkedőbb, de a fontos, hogy nyertünk" – mondta Sztanyiszlav Csercseszov, aki arra a kérdésre, hogy csütörtökön lesz-e edzés, hamiskás mosollyal azt felelte, hogy „valószínűleg lesz".

Csercseszov "műve", hogy a két gólt szerző, így a győzelemből oroszlánrészt vállaló Franck Boli a Stögerrel történt összetűzése után nem csupán visszakerült a csapatba, de ismét alapember lett. A csatár nem is mulasztotta el méltatni edzőjét.

"Boldog vagyok, hogy sikerült még egy trófeát nyernem - kezdte Boli. - A meccs előtt ez az ember (a mellette álló Csercseszovra mutat) azt mondta, hogy gólt fogok rúgni, és kettőt is rúgtam.

És most itt vagyok és két gólt lőttem a kupadöntőben" - mondta Franck Boli, aki valóban sokat köszönhet az orosz edzőnek, és meghálálta a szakember belé vetett bizalmát.

Ugyancsak kiváló idényt zár Aissa Laidouni, aki a Mmaee fivérekhez hasonlóan kijutott hazája, Tunézia válogatottjával a világbajnokságra, a Fradival pedig duplázni tudott.

Aissa Laidouni (jobbra) szinte tarthatatlan volt a paksi védők számára Fotó: Csudai Sándor - Origo

"Ez életem egyik legjobb éve, Tunéziával kijutottunk a vébére, Magyarországon dupláztunk, ezek a sikerek pedig csak még inkább motiválnak, hogy még jobb legyek a jövőben" - mondta a kupadöntőben is remeklő középpályás.

A mérkőzés után megszólalt a Ferencváros elnöke, Kubatov Gábor, aki beszélt az idény közben - utólag már kijelenthető - tökélesen sikerült edzőváltásról, a keretben várható változásokról, és arról is, hogy számára mi jelentene további előrelépést. Hiszen az már látszik, hogy a hazai porondon nem igazán van ellenfele a Ferencvárosnak.

"Nagy dolog, hogy most itt vagyunk, mert borzalmas állapotban vettük át annak idején a klubot. De még mindig csak az út elején járunk. Ennek ellenére nemzetközi szinten már felkészültebbek vagyunk, mint a legutóbbi duplázás alkalmával. A szezon közben menesztett Peter Stöger kiváló szakember, és nagyszerű ember, de a karaktere nem passzolt a Fradihoz, hálás vagyok, hogy úriemberként tudtunk megegyezni vele a távozásról.

Kicsit bevállalósabb edző, mint a hasonló stílust képviselő Rebrov volt, jobban támogatja a támadójátékot, kreatívabb az irányítása alatt a csapat. Szervezettségben egyértelműen előre léptünk, úgy látom, hogy összeállt a társaság. Az persze kérdés, hogy a nemzetközi kupában ez mennyit ér majd.

Igazából annak örülnék, ha két magyar csapat érné meg a tavaszt. Van négy-öt-hat játékosunk, aki távozni fog, az ő pótlásukon már hónapok óta dolgozunk. Orosz Pál és Hajnal Tamás rengeteget foglalkozik ezzel – árult el kisebb titkokat Kubatov Gábor, a Ferencváros elnöke.