Társoldalunk:

A Fradi igazgatója elárulta, hogy milyen célok állnak még a Ferencváros előtt

2022.05.12. 22:42

Orosz Pál, az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója szerint az együttes játékoskerete alkalmas arra, hogy a következő idényben is valamelyik nemzetközi kupasorozat csoportkörében szerepeljen.

A sportvezető az M4 Sport Sporthíradó című műsorában csütörtök este azt mondta, az elmúlt tíz évben, mióta a mostani vezetés átvette a Ferencváros irányítását, mindig új célokat tűztek ki maguk elé, melyeket aztán sikerült is teljesíteni. Az elején nagyon mélyen volt a klub, így először azt mondtuk, bajnokok leszünk. Utána megcéloztuk a csoportkört, és sorozatban háromszor ott is voltunk. A következő, hogy szeretnénk átjutni tavaszra is, és a csoportkör után is képviselni a magyar klubokat a nemzetközi porondon - jelentette ki Orosz, arra utalva, hogy még nem sikerült a Ferencvárosnak továbbjutó helyen zárnia a csoportjában. A népligetiek két idénnyel ezelőtt, valamint a mostani szezonban az Európa-ligában, a kettő között a Bajnokok Ligájában szerepeltek a főtáblán.

Orosz Pál szerint a Fradi még sikeresebb lehetForrás: Csudai Sándor - Origo

A vezérigazgató szerint az együttes játékoskerete alkalmas a célok elérésére, ennek érdekében a játékosok egy rövid pihenő után - az FTC szombaton játssza szezonbeli utolsó mérkőzését a Gyirmót ellen a bajnokságban - már június 3-án elkezdik a felkészülést a következő idényre Mivel a Bajnokok Ligájában indulunk, az elsőszámú cél, hogy ott jussunk a csoportkörbe. Az első két selejtezőkörben kiemeltek leszünk, akkor papíron nálunk gyengébb csapattal találkozunk, de például a lengyel bajnok is jöhet - mondta Orosz Pál, hozzzátéve, hogy a főtáblás szerepléshez négy párharcot kell majd megnyerni.
A mostani, duplázással záruló idényről - a bajnoki cím megszerzése után szerdán a Magyar Kupában is a zöld-fehéreké lett az aranyérem - Orosz kiemelte, a nehézségek és a szezon közbeni edzőváltás ellenére is jól összeállt a csapat tavaszra, amit jól mutat, hogy a kupasorozatban mindössze egy gólt kaptak.

A játékoskeret várható változásairól szóló pletykákat, sajtóinformációkat sem megerősíteni, sem cáfolni nem akarta, azt azonban elmondta, a közelmúltban is több példa volt arra, hogy egy játékos a magyarnál erősebb bajnokságba tudott eligazolni a Ferencvárosból, és mivel a labdarúgás üzlet is, vannak olyan ajánlatok, amiért "el kell engedni" bizonyos labdarúgókat. A játékosok tudják, hogy a nemzetközi mérkőzéseken mutatott jó teljesítménnyel ez lehetséges - fogalmazott Orosz. A sportvezető elmondta, a Granadába szerződött Myrto Uzuni üres öltözői helye a többiek számára jó motiváció, mert szeretnék az ő példáját követni. Vannak jelöltjeink a különböző pozíciókra, de a bajnoki idény végéig biztosan nem fogunk senkit bejelenteni. Örülünk, ha magyar játékosokkal tudjuk a magyar labdarúgást képviselni Európában, de ha ez nem megy, akkor külföldiekkel fogjuk - utalt arra a vezérigazgató, hogy többször is előfordult, hogy más magyar együttesek annyi pénzt kértek egy hazai labdarúgóért, amiből két-három idegenlégióst is tudtak szerződtetni.

A Ferencváros hat év elteltével tudott újra duplázni Magyarországon.