Társoldalunk:

Ancelotti elmondta, mi lesz a Real Madrid mellőzött sztárjának a sorsa

2022.05.14. 13:11

A Real Madrid vezetőedzője, Carlo Ancelotti szerint a csapat sérülékeny világsztárja, Eden Hazard a következő szezonban is a spanyol bajnokot erősíti majd.

A 116-szoros belga válogatott sztár 2019 nyarán 115 millió euróért érkezett a Chelsea-től, de eddig még nem tudta beváltani a hozzá fűzött reményeket. A sorozatosan sérülésekkel bajlódó Hazard nem futballozott még csúcsformában Madridban, és ebben a szezonban rendkívül kevés lehetőséget kapott Carlo Ancelottitól.

A 31 éves futballista összesen 22 mérkőzésen lépett pályára a jelenlegi idényben, és mindössze 1 gólt lőtt és 2 gólpasszt adott. A körülmények ellenére a Real olasz edzője még nem mondott le mellőzött játékosáról, a következő évadban is számít rá.

Eden Hazard a következő szezonban is marad a Real Madridban. A céljai egyértelműek, meg akarja mutatni, mire képes" - mondta a belga sztárról Ancelotti.

A Real a mostani idényben a spanyol bajnokságot már megnyerte, a Bajnokok Ligájában pedig bejutott a döntőbe, ahol a Liverpool lesz az ellenfele.