Az amerikai válogatott női focistái ugyanannyit fognak keresni, mint a férfiak

Horizontal
Megan Rapinoe, a világbajnok amerikai csapat sztárjátékosa lett a nyári torna társgólkirálya
Vágólapra másolva!
Az Egyesült Államok Labdarúgó Szövetsége (USSF) szerdán bejelentette, hogy a jövőben egyenlő bért kapnak a férfi és a női válogatott játékosok.

Az USSF közleményében kifejtette: a két kollektív szerződés 2028-ig van érvényben.

Cindy Parlow Cone, az USSF elnöke kiemelte, történelmi jelentőségű megállapodást kötöttek, ami örökre megváltoztatja a sportágat az Egyesült Államokban, és megnyitotta annak a lehetőségét, hogy azt az egész világon megváltoztassa.

A női válogatott játékosokat képviselő szervezet (USWNTPA) képviseletében Becky Sauerbrunn elnök elmondta az egyezség a válogatott játékosok által a pályán, valamint azon kívül elért eredményeket tükrözik. A 36 éves Sauerbrunn 202 alkalommal szerepelt a nemzeti csapatban.

Megan Rapinoe, az amerikai csapat sztárjátékosa Forrás: AFP/Franck Fife

A megállapodást néhány hónappal azt követően sikerült megkötni, hogy az USSF arról előzetesen egyeztetett tucatnyi játékossal, közte a sztár Megan Rapinoe-val. A labdarúgók 2019-ben az egyenlőtlen anyagi juttatások miatt beperelték a szervezetet. Az USSF a megbeszélések végén vállalta, hogy a jövőben a férfiakkal megegyező javadalmazásban részesíti a női válogatott játékosokat is.

Négy világbajnoki (1991, 1999, 2015, 2019) és négy olimpiai aranyéremmel (1996, 2004, 2008, 2012) az amerikai női válogatott a szakág legsikeresebbje.