Vágólapra másolva!
A súlyos sérülésből felépült Sigér Dávid szerint rá kell szolgálnia Sztanyiszlav Csercseszov vezetőedző bizalmára ahhoz, hogy állandó kezdőként térhessen vissza a magyar bajnok és kupagyőztes Ferencváros labdarúgócsapatába.

A 31 éves középpályás az M4 Sport Sporthíradóban szerdán elmondta, sérülése teljesen rendbe jött, a térde százszázalékos állapotban van, de meccshiánnyal küzd, ezért csúcsformájának visszanyeréséhez a kezdőcsapatba kell majd kerülnie.

Sigér Dávid szeretné elnyerni az orosz tréner bizalmát Fotó: Csudai Sándor - Origo

– nyilatkozta Sigér. Kiemelte, most már leginkább csak „lelki fájdalmai" vannak, és a családja nélkül még nehezebben viselte volna a rehabilitáció időszakát, amely alatt „sok mindenből" kimaradt.

A tétmeccsen 276 napnyi szünet után, április végén visszatért középpályás

a szerződéshosszabbításáról úgy vélekedett, a hosszú kihagyás miatt az új megállapodás leginkább a sérülése előtti három évben nyújtott teljesítményének szólhat.

„Természetesen jót tett a lelkemnek, és azon leszek, hogy megháláljam a klub bizalmát" – fogalmazott Sigér, akivel május 13-án hosszabbított az FTC.

A 14-szeres válogatott játékos úgy gondolja,

a Bajnokok Ligája csoportkörébe kerülés „nem a realitás" a Ferencváros számára,

ugyanakkor ez a kitűzött cél, és ennek eléréséért mindent meg is fognak tenni.

„Folyamatosan fejlődünk és szeretnénk minden szezonban ott lenni nemzetközi szinten is a mezőnyben, de realitásnak most inkább az Európa-liga, vagy a Konferencia-liga csoportköre tűnik" – jelentette ki Sigér.