Vágólapra másolva!
Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöke a Nemzeti Sportnak adott hosszabb interjúban beszélt a fiatalszabállyal megkereshető pénzekről, és az NB I esetleges létszámemelésének feltételeiről is.

A szövetség elnöke szinte minden megszólalásában, évértékelőjében és elemézésében hangsúlyozza a fiatal magyar játékosok szerepeltetésének szükségességét az élvonalban. Ennek ösztönzésére alkotta meg az MLSZ a fiatalszabályt, amelyet sokan kritizáltak, de a következő szezontól ismét visszavezetik az NB I-be. Azok a csapatok, amelyek eleget tesznek a - valljuk be - nem túl szigorú kritériumoknak, és még sikeresek is, igencsak jól kereshetnek majd.

Csányi Sándor ma még nem látja elérkezettnek az időt a nagy változásokra Fotó: Polyák Attila - Origo

"A nyártól induló bajnokságban a legizgalmasabb változás, hogy ösztönzési rendszerrel próbáljuk elősegíteni a megfontolt mértékű fiatalítást.

Ez nem nagy elvárás, viszont jelentős előrelépést jelent a fiatalításban. A maximális támogatáshoz elég meccsenként egy félidőn át fiatal magyar játékost szerepeltetni, nem is feltétlenül végig ugyanazt, ha rajtuk kívül is végig van magyar játékos a pályán. Van olyan csapat, ilyen a Puskás Akadémia is, amely úgy jutott el most a nemzetközi porondra, hogy fiatalokat is előszeretettel szerepeltetett. Ugyanakkor a rendszer úgy működik, hogy aki az eredményességért félreteszi a megfelelést a fiatalszabálynak, de a legjobbak között végez,

Szerintem aki ennyit nem hajlandó megtenni a magyar futballért, az ne akarjon a kasszához járulni" - mondta Csányi Sándor, aki leszögezte, az élvonalba májusban visszajutó Vasas bőkezű támogatása is addig tart, amíg az angyalföldiek le nem igazoljá az első légióst.

A válogatottban pályára lépő honosított játékosok védelmében (szombaton Anglia ellen Nego Loic és Styles Callum szerepelt Marco Rossi csapatában) Csányi annyit mondott, ha lennének náluk jobb magyar játékosok, akkor bizonyára ők szerepelnének a nemzeti csapatban.

Nego Loic stabil tagja lett a magyar válogatottnak Fotó: Csudai Sándor - Origo

Az interjú másik sarkallatos pontja az NB I létszámemelése, amelynek azonban Csányi szerint megvannak a gyakorlati akadályai, miközben a bajnokság minősége nem csapatok számától függ szerinte.

"A nemzetközi összehasonlítások egyértelműen bizonyítják, hogy nem a tizenkét csapatos lebonyolítási forma az oka annak, hogy kevés a magyar fiatal a csapatokban, hiszen a tíz-tizenkét együttessel futó bajnokságok között számos példa van arra, hogy lényegesen magasabb a fiatal játékosok játékperceinek száma.

Ettől még egyelőre messze vagyunk: még nincs tizenhat csapatnyi nemzetközileg is versenyképes első osztályú magyar labdarúgónk, edzőnk, vezetőnk, sőt talán tulajdonosunk sem.

- szögezte le.

A Nemzeti Sport Csányi Sándorral készített kétrészes interjújának második részét ide kattintva tudja elolvasni.