Vágólapra másolva!
Roberto Mancini szerint nagyon nehéz dolguk lesz az erős magyar védők ellen.

Kiküldött munkatársunk jelenti Cesenából

Roberto Mancini újságírói kérdésre természetesen nem árulta el a mieink elleni olasz kezdőt, de azt elmondta, hogy sok csere lesz a három nappal korábbi, németek elleni meccshez képest. Később ehhez még hozzátette, hogy ahogy szombaton Bolognában, úgy a jövőben is várható, hogy újoncok fognak bemutatkozni a csapatban.

Marco Verratti és Jorginho már elhagyta az olasz csapatot, Mancini szerint könnyen lehet, hogy a 39 fős keretből további játékosok távoznak, mielőtt a csapat befejezné június 14-ig tartó, két hét alatt öt meccset felölelő sorozatát. Ami a középpályán az irányító pótlását illeti, Mancini Locatelli csapatba kerülését valószínűsítette.

Roberto Mancini egyáltalán nem számít könnyű meccsre Forrás: Anadolu Agency via AFP/2021 Anadolu Agency/Claudio Pasquazi

A németek elleni meccsre visszatérve Mancini elmondta, hogy meglátása szerint mi volt a hiba, miért nem tudott nyerni az olasz csapat. „Kevés volt a labdabirtoklás a németek ellen, ami Jorginho és Verratti hiányára vezethető vissza. De az első 20 perc után, ami valóban nem volt az igazi, egészen jól összeállt a csapat, és jó focit játszottunk."

Jó barátjáról, Marco Rossiról, és az általa irányított magyar válogatottról a következőt mondta: „Nagyon jó kapcsolatot ápolok vele, lehet, hogy annak idején még én hívtam a Sampdoriához. Nagyon jó edzőről, nagyon jó emberről van szó, aki remek munkát végzett a magyar válogatottal, amelyik folyamatosan fejlődik.

Kemény, robusztus védők állnak majd velünk szemben, nem lesz könnyű feltörni a védelmet.

A bajnoki ezüstérmes és Olasz Kupa-győztes Inter játékosa, Nicolo Barella úgy érzi, hogy a szurkolók a közelmúlt kudarcai ellenére is szeretik, támogatják a válogatottat, nekik pedig játékosként kötelességük a lehető legjobb teljesítményt nyújtani, ha meghívót kapnak a nemzeti csapatba.

A vb-selejtező kudarcát úgy látta, hogy apró hibák döntöttek, és nem arról volt szó, hogy nem érdemelték meg a kijutást. „A macedónok elleni meccset a statisztikák alapján három vagy négy-nullára kellett volna megnyernünk."

Nicolo Barella gyorsaságára nagy szüksége lesz az olasz válogatottnak Forrás: AFP/Justin Tallis

„A tavalyi Európa-bajnokság óta követjük a magyar válogatottat, és kijelenthetjük, hogy Marco Rossi nagyon jó munkát végez a csapat élén.

– mondta a magyar válogatottra vonatkozó kérdésre válaszolva.