Vágólapra másolva!
Legfőbb célként a mérkőzés megnyerését nevezte meg Gareth Southgate, a magyarok elleni keddi Nemzetek Ligája-találkozóra készülő angol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya a hétfői sajtótájékoztatón.

Délelőtt a szakvezető másfél órás edzést vezényelt tanítványainak a Wolverhampton impozáns edzőközpontjában, amely a klub korábbi tulajdonosának és elnökének, Sir Jack Hayward angol üzletembernek a nevét viseli. A tréning első 15 perce nyilvános volt a sajtó számára, így nagyjából 40, zömében angol fotós és újságíró követte figyelemmel.

Az edzés elején Jordan Pickford kapus egy védést követően a bal kézfejét fájlalta, segítséget is kért az orvosi stábtól, de egyelőre nem lehet tudni, hogy mennyire komoly a sérülése.

nyilatkozott Southgate, aki a pozitív koronavírustesztje után mostanra a keretbe visszatérő Phil Fodenről azt mondta, a szakmai stábnak még meg kell vizsgálnia, hogy bevethető-e és milyen teljesítményre lehet képes a Manchester City szélsője.

Gareth Southgate ezúttal mindenképpen győzni akar a magyarok ellen Forrás: AFP/Oli Scarff

"Ebben a Nemzetek Ligája-szakaszban számos különböző célunk volt a csapattal, ezeknek a megvalósítása változatlanul zajlik, de természetesen a fő cél, hogy megnyerjük a kedd esti mérkőzést" - jelentette ki az angol kapitány, aki kifejezte örömét azért, mert a wolverhamptoni Molineux Stadionban már szurkolók előtt játszhatnak majd, és kiemelte, úgy látta, a városban is sokan várják a találkozót.

nyilatkozta Southgate.

Harry Kane, a Tottenham Hotspur válogatott csatára hangsúlyozta, a legfontosabb az, hogy megfelelő mentalitással közelítsék meg a meccset, és mindenképpen gólt tudjanak szerezni.

Harry Kane szerint a megfelelő mentalitás a legfontosabb a magyarok ellen Forrás: AFP/Oli Scarff

jelentette ki a Nemzetek Ligája A divíziójának 3. csoportjában két ponttal egyelőre sereghajtó angolok csapatkapitánya.

Az Anglia-Magyarország mérkőzés kedden - magyar idő szerint - 20.45 órakor kezdődik Wolverhamptonban.