Vágólapra másolva!
Lukács Dániel után egy 27 éves szélső védő a DVTK második nyári igazolása. Csirmaz István a Puskás Akadémia csapatától tér haza Borsodba.

- nyilatkozta Csirmaz István a Diósgyőr hivatalos oldalán.

- mondta el a focista.

Csirmaz István átesett minden ilyenkor szokásos orvosi vizsgálaton Forrás: DVTK hivatalos oldala

Csirmaz István Mezőkövesden született, és 19 évvel később kék-sárga színekben mutatkozott be az élvonalban 2014-ben. Később is kapott lehetőséget az első csapatban, majd kölcsönben játszott Szolnokon és Cegléden. Ezt követően igazolt Szolnokra, ahol gyorsan alapemberré vált, tavaly nyáron pedig a Csákvár hívta. Teljesítményére Felcsúton is felfigyeltek, mindössze 5 mérkőzés után átköltözött a szomszédba.

Az előző bajnokságban a PAFC védelmének jobb szélén Szolnoki Roland, a bal oldalon pedig Nagy Zsolt volt a posztriválisa,

így összesen 7 mérkőzésen lépett pályára, ezért elfogadta a DVTK megkeresését.

Csirmaz István átesett minden ilyenkor szokásos orvosi vizsgálaton, majd aláírta a szerződését, és hétfőn már új társaival együtt kezdi el a közös edzéseket.