Társoldalunk:

Kiderült, milyen csapattal készül a Fradi az első BL-selejtezőre

2022.07.02. 14:03

Megvan a Ferencváros labdarúgócsapatának kerete a kazah Tobol elleni Bajnokok Ligája-selejtezőre. Sztanyiszlav Csercseszov vezetőedző három új igazolást is nevezett, azonban több kulcsembert is kihagyott a keretből.

A nyáron érkező új igazolások közül Mats Knoester, Xavier Mercier és Adama Traoré is szerepet kaphat az orosz edzőtől, azonban Csercseszov többek között Muhamed Besicet, Sigér Dávidot és az utolsó nyári felkészülési mérkőzésen megsérülő Olekszandr Zubkovot sem nevezte a keretbe.

A Ferencváros már a Topol ellen BL-selejtezőre készülFotó: Csudai Sándor - Origo

A kazah Tobol keretében helyet kapot a legnagyobb névnek számító korábbi Manchester United-játékos, Zoran Tosic és a klub legértékesebb focistája, a 62-szeres üzbég válogatott csatár, Igor Szergejev.

A Ferencváros az elmúlt három idényből kétszer az Európa-liga, egyszer pedig a Bajnokok Ligája csoportkörébe jutott be.Idén ismét hosszú nemzetközi szereplésben bíznak a magyar bajnoknál, ennek szellemében kulcsfontosságú lesz az első, Tobol elleni párharc. Az első mérkőzést július 6-án, a budapesti visszavágót pedig 13-án játsszák.

A Ferencváros játékoskerete a Tobol elleni BL-selejtezőre:
Kapusok: Bogdán Ádám, Dibusz Dénes, Varga Ádám
Védők: Adnan Kovacevic, Botka Endre, Eldar Civic, Henry Wingo, Mats Knoester, Pászka Lóránd, Samy Mmaee
Középpályások: Aissa Laidouni, Anderson Esiti, Kristoffer Zachariassen, Stepjan Loncar, Vécsei Bálint, Xavier Mercier
Csatárok: Adama Traoré, Carlos Auzqui, Franck Boli, Fortune Bassey, Marquinhos, Tokmac Nguen

Forrás