Társoldalunk:

Nem sikerült az újabb bravúr, az Európa-liga csoportkörért küzdhet a Fradi

2022.08.09. 22:07

A Ferencváros hazai pályán hiába küzdött, az azeri bajnok Qarabag a védelem minden megingását kihasználta, és 3-1-re nyert a Groupama Arénában a Bajnokok Ligája-selejtező harmadik fordulójának visszavágóján. Az azeri csapat ezzel bejutott a sorozat rájátszásába, míg a Fradi az Európa-liga-selejtező rájátszásában folytathatja szereplését.

Még csak augusztus elejét írjuk, de a Ferencváros már hetek óta sorozatban vívja az élet-halál meccseket az európai kupák selejtezőjében. Ezt persze aligha bánják, és az elmúlt években már meg is szokták Dibusz Dénesék: a tavasszal sorozatban negyedik bajnoki címét nyerő zöld-fehér csapatnál már elvárás - úgy a klubvezetés, mint a szurkolók részéről - hogy a csapat bejusson valamelyik európai kupasorozat főtáblájára. Ez a Slovan Bratislava elleni fenomenális pozsonyi mérkőzéssel már biztosítva van, hiszen legrosszabb esetben a Konferencia-liga főtáblája várja a Fradit, de Groupama Arénában ennél azért már nagyobbat is mernek álmodni. 

Teljes joggal ünnepeltek a Fradi-játékosok a Slovan Bratislava otthonábanFotó: Csudai Sándor - Origo

Pláne akkor, ha jó, de nem világverő csapatot sodor útjukba a sorsolás, és pláne akkor, ha az első meccsen bravúros 1-1-es döntetlent játszanak idegenben a BL-selejtező 3. fordulójában. Brutális időjárásban, embertelen melegben és páratartalom mellett, a frissen készülő gyros illatával átitatva is jóformán végig kézben tartották a meccset az előzetesen félelmetes támadógépezetnek tartott azeri bajnok Qarabag ellen.

Miután eddig minden visszavágón jobban játszott a Fradi, mint az első meccseken, és Sztanyiszlav Csercseszov edző már hétfőn előre vetítette, hogy talán már minden sérültjére számíthat, így Ryan és Sammy Mmaee, Wingo és Mats Knoester is rendelkezésre állhat. Végül nem így lett: Sammy Mmaee és Knoester nem épült fel teljesen, így a védelem közepén Rasmus Thelander és Adnan Kovacevic kezdett.

Abban már régen nincs semmi meglepő, hogy a Fradi nemzetközi kupameccseire pillanatokon belül elkel minden jegy, és ezúttal is már jóval a kezdés előtt hömpölyögve áramlott a tömeg a Groupama Aréna felé. Ezúttal nem voltak vérmes vendégdrukkerek, így a Slovan elleni meccs előtt látott rendőr-drukker összecsapás is elmaradt.

Pedig jöttek vendégek (vagy itt élő azeri hölgyek és urak látogattak ki a stadionba), nagyjából harmincan lengették a kék, piros, zöld zászlókat a vendég szektorban. Megpróbálkoztak egy rigmussal is, amit pont addig lehetett hallani, amíg a Fradi-tábor rá nem kezdett a szemközti oldalon.

Természetesen ezúttal sem maradhatott el a meccs előtti élőképFotó: Csudai Sándor - Origo

Ami az azeri csapatot illeti: Qurban Qurbanov is két helyen változtatott, bekerült a sérülésből felépült támadó Kady, míg Owusu Kwabena helyett Ramil Sheydayev kapott esélyt.

1. félidő

Ha a Fradi azt hitte, hogy majd ezúttal is kézbe veszi az irányítást, korán csalódnia kellett, ugyanis az azeri bajnok igencsak nagy lendülettel kezdte a meccset. A Fradi tizenhatosán már letámadtak, a védőik a saját kapujuktól 40 méterre álltak föl, és bizony igen nehéz volt átvinni a labdát a sűrű azeri falon.

A 2. percben Wadji játszotta meg Kadyt, aki Sejdajevhez passzolt, a támadó pedig nem sokkal lőtt a léc főlé, igaz lesről. Figyelmeztető jel volt...

A Fradi védelme középen sebezhető volt, és a 7. percben Kovacsevics eladott labdája után Zoubir az ötös bal sarkáról a kiszolgáltatott Dibusz mellett a rövid alsó sarokba lő (0-1).

Ilyen képet nem akartunk látni: azeri öröm a vezető gól utánFotó: Csudai Sándor - Origo

Rögtön váltott is a Fradi, mindjárt magasabban kezdték a letámadást a zöldek, és a 11. percben csak centikre jártak az egyenlítéstől. Tokmac kapott remek labdát a jobb oldalon, a beadását ugyan nem érte el Zachariassen, de Bolinak jó lett, egy védőn megpattanó lövését viszont óriási bravúrral Magomedalijev kapus, aki az ismétlést is szögletre ütette. A sarokrúgás után Zachariassen fejelte a labdát a vendég kapus ölébe.é

Pont olyan veszélyesen játszott most a Qarabag, ahogy azt egy héttel korábban vártuk tőlük, a Fradi viszont jóval a valós tudása alatt teljesített az első húsz percben: bizonytalankodó védők, pontatlan passzok, mintha nem is az eddigi selejtezőkön látott csapat lett volna a pályán. Nagyon kellett volna az egyenlítő gól, ami megnyugtatja a csapatot.

A 21. percben ismét közel járt a gólhoz a Fradi, de Magomedalijev kiejtett labdája után egy védő belevetődött Adama Traoré lövésébe.

Franck Boli lábában is ott volt az egyenlítésFotó: Csudai Sándor - Origo

Azt nem lehetett mondani, hogy Fradi ne mozgósított volna jelentős energiákat az egyenlítő gólért. Ezt jó volt látni, azt viszont annál kevésbé, hogy a 25. perctől kezdve az azeriek igyekeztek minden párharc után egyre több időt tölteni a gyepen: ki-be szaladgáltak a vendég gyúrók a vizes palackokba zárt csodszerekkel. 

Eltelt harminc perc és nem akart megszületni a Fradi gólja, sőt a 32. percben Dibusz óriási bravúrja kellett, hogy ne legyen 0-2. A magyar válogatott kapusa ezúttal kiszedte a rövid alsóból Wadji közeli lövését. De látszott, hogy a Thelander, Kovacsevics belső védő páros nem jelent életbiztosítást...

Magomedalijev kapust nem zártuk a szívünkbeFotó: Csudai Sándor - Origo

A sérülékeny azeriek azért a szabálytalanságoktól nem riadtak vissza, ha kellett, akkor bizony keményen odaléptek a meginduló Fradi-támadóknak. A 38. percben egy ilyen belépő után Laidouni tekerhetett be egy szabadrúgást, amit Zachariassen fejelt kevéssel a léc fölé. Az ezúttal is rengeteget vállaló norvég szélsőnek egy perccel később újfent volt egy kisebb lehetősége: Esiti tanári labdáját lőtte a kapusba. A vendég játékosok minden lövésbe úgy vetődtek bele, mintha hokimeccsen lennének, ekkor azt éreztük, pillanatokon belül itt az egyenlítő gól.

Ehelyett Dibusz Dénes két óriási bravúrjára volt szükség, hogy a Qarabag ne döntse el a párharcot. Szünetre úgy mentek a csapatok, hogy csak remélhettük: a második félidőben egy jobb Ferencvárost láthatunk majd. 

2. félidő

Egyik edző sem cserélt a szünetben, és pont úgy kezdődött a második félidő, mint az első, azaz veszélyes azeri lehetőségekkel, a 49. percben Kady tekert nem sokkal Dibusz kapuja mellé. Az 51. percben aztán kettőt cserélt a Fradi: Esiti és Kovacsevics helyére Vécsei Bálint és Mats Knoestler érkezett. 

Tokmac Nguen sem élete meccsét játszottaFotó: Csudai Sándor - Origo

Az 54. perc végén aztán jótt az újabb keserű pirula: ismét bejátszották a labdát az azeriek a védelem mögé, Kady lement vele az alapvonalig, középre adott, ott pedig Wadji egy méterről a kapuba sodorta a labdát (0-2). 

Az 59. percben megint egy Fradi-játékos lábában maradt a gól: Zachariassen remek kiugratását lőtte a kapusba Tokmac, a norvég csatár már túl közel került a jó ütemben kimozduló azeri kapushoz. Csercseszov ismét cserélt, ezúttal a támadósort frissítette fel, amikor Boli helyett beküldte Ryan Mmaee-t. 

Sztanyiszlav Csercseszov talán látta, hogy hol a hiba a Fradi játékában, de ezúttal nem tudta azt orvosolniFotó: Csudai Sándor - Origo

A 65. percben viszont előbb megint Dibusz védett egy óriásit, Almeida Knoestleren megpattanó labdáját ütötte szögletre, ami után Wadji fejelte a labdát a felső lécre. 

Eltelt 70 perc és nem látszott, hogy akár csak hosszabbításra is tudná menteni a Fradi, az ekkor már nagyon magabiztos vendégek csírájában fojtották el a Fradi támadásait, miközben intenzíven fetrengtek egy-egy párharc után. És még szerencséjük is volt: a 75. percben Mmaee-t szerelték az ötösön belül némi üggyel-bajjal.

Hiába harcolt a Fradi, ezen az estén semmi sem akart sikerülni a magyar bajnoknak. Nem úgy az azerinek: a 78. percben Wadji egy szép akció végén a maga második és a Qarabag harmadik gólját is megszerezte, végleg eldöntve ezzel a mérkőzést és a párharcot (0-3).

A becsülegól azért a végén csak összejött, Marqinhos passzából Traoré vágta a labdát az azeri kapuba (1-3). 

A Fradi még az utolsó percekben is mindent megpróbált a még szorosabb eredményért, de a második (pláne a harmadik) gól már nem jött össze, így a magyar bajnok 3-1-re kikapott a Qarabagtól és a készülhet az Európa-liga-selejtező playoffjára.

Eredmény, BL-selejtező, 3. forduló, visszavágó:
Ferencváros - Qarabag (azeri) 1-3 (0-1)
Groupama Aréna, 20000 néző, v.: Carlos del Serro Grande (spanyol)
Ferencváros: Dibusz - Botka, Kovacsevics (Knoestler 51.), Thelander, Civic (Pászka 84.) - Laidouni, Esiti (Vécsei B. 51.) - Zachariassen - Tokmac (Marquinhos 84.), Traoré, Boli (R. Mmaee 60.)
Qarabag: Magomedalijev – Vesovics, Mustafazade, B. Hüsejnov, Bajramov – Qarajev (Rodrigues 86.), Jankovics (Almeida 58.) – Kady – Sejdajev, Wadji (Owusu 81.), Zoubir (Leandro Andrade 89.)
gól: Traoré 84., ill. Zoubir 7., Wadji 54., 78.

A továbbjutóra a Bajnokok Ligája selejtezőjének rájátszásában a cseh Viktoria Plzen vár, míg a vesztes az ír Shamrock Rovers és az észak-macedón Shkupi párharcának győztesével találkozik az Európa-liga-selejtező rájátszásában.