Társoldalunk:

Kitették a PSG keretéből Messi ősellenségét

2022.08.11. 17:10

Christophe Galtier, a Paris Saint-Germain nyáron kinevezett edzője csapata Montpellier elleni mérkőzése előtt elárulta, hogy a jövőben nem számít az argentin Mauro Icardira, aki korábban kétszer is gólkirály volt az olasz bajnokságban.

A PSG az első fordulóban 5-0-ra nyert a Clermont otthonában, de Icardi nem került be a párizsi csapat keretébe. Christophe Galtier elmondta, hogy az argentin támadó taktikai okokból nem került be a csapatba, és a jövőben sem számíthat túl sok játéklehetőségre.

„Mondtam neki, hogy csökkenteni akarom a csapat létszámát, mert nem akarok 25 játékossal dolgozni. A klub szorosan együttműködik Mauróval, hogy megtaláljuk a lehető legjobb megoldást. Eddig nagyon kevés játékidőt kapott, és úgy gondolom, hogy az lenne a legjobb, ha visszatérne a pályára. Nem felejtett el mindent, de az igaz, hogy az elmúlt két évben bonyolult volt a helyzete. Ha kedvezőbb környezetet találna, az segíthetne neki a visszatérésben" - mondta Galtier, aki az argentin támadó helyett sokkal inkább a Reims csapatától igazolt 20 éves tehetséget, Hugo Ekitikét favorizálja.

Icardira (balra) nem számít a PSG új edzőjeForrás: AFP/Bertrand Guay

Francia sajtóértesülések szerint Icardi már nem is edzhet együtt a PSG első csapatával, csak délután tréningezhet egy külön edzővel. A 29 éves támadó 2019 szeptemberében érkezett a párizsi csapathoz, 92 meccsen 38 gólt lőtt és 10 gólpasszt adott. A szerződése még két évig érvényes, de könnyen lehet, hogy a PSG szerződést fog bontani vele.

Az argentin támadó helyzete Lionel Messi miatt is érdekes. Icardi eddig csak nyolcszor lépett pályára a nemzeti csapatban, a pletykák szerint azért, mert Messi nem hajlandó vele együtt játszani. Ennek pedig az az oka, hogy Icardi elcsábította Messi barátjának, Maxi Lopeznek a feleségét. A korábbi Barca-csatár még a Sampdoriánál segítette honfitársa beilleszkedését, csakhogy ő közben a háta mögött összejött a feleségével, Wanda Narával, aki korábban már három gyereket is szült Lopeznek.

Mauro Icardi és Wanda NaraForrás: Mauro Icardi/Instagram

Az asszony ezt követően elhagyta a családját, összeházasodott Icardival, és két gyermekük is született. A botrányos románc miatt Argentínában és Olaszországban is össztűz zúdult Icardira, az öltözőben vezérszerepet betöltő Lionel Messi állítólag megtiltotta a szövetségi kapitányoknak, hogy behívják Icardit a válogatottba.