Társoldalunk:

Diósgyőri szurkolók ezreit kínozza a legendás DVTK szereplése

2022.08.14. 06:03

Diósgyőr az a hely Magyarországon, ahol a foci nemcsak sport, hanem társadalmi kérdés is volt. Hosszú évtizedek óta sok ezer embernek nyújtott reményt a DVTK csapata. A rendszerváltás után három évtizeddel természetesen más azért a helyzet, de kétségtelen, nagyon sok embernek fáj, hogy a Diósgyőr most az NB II-ben vergődik. Vergődik, mert a 2022-23-as szezont borzalmasan kezdte, két vereséggel nyitott a Szegedről „elrabolt" edző, Dragan Vukmir. A 38 fordulós másodosztályú bajnokság vége még nagyon messze van, a rossz kezdés ellenére ebből még simán lehet feljutás, de azt a letargiát, amely most a legendás csapat, a DVTK köré telepedett, még annak is rossz nézni, aki nem szurkolója a miskolci csapatnak. 

"Süllyedő utakon összedőlt házak,
A kidobott tükrök valakire várnak.
Hűvös éjjeleken, ha eltompulnak a fények,
A házak fölött száll, kínoz egy ének."

Az EDDA legendás szövegírója, Slamovits István 1982-ben vetette papírra ezeket a sorokat (a szövegrészlet az együttes „Kínoz egy ének" című dalának első négy sora), s 40 évvel később nem az ének, hanem a tudat kínozza a DVTK-drukkereket, amiért jobb sorsra érdemes csapatuk nem szerepelhet az NB I-ben.

Ők azok, akik sokkal többet érdemelmének - a DVTK szurkolóiFotó: Polyak Attila - Origo

Pedig amikor a 2020-21-as bajnokság végén az addigra már teljesen szétesett csapat kiesett az NB II-be, mindenki biztos volt abban, hogy a DVTK egy év után visszajut a legjobbak közé. Nem így történt, pedig amikor kirúgták a kispadról Kondás Elemért, még feljutó helyen álltak. Akkor történt meg a magyar futballban példátlan eset, hogy a DVTK akkori legnagyobb riválisától, a szintén feljutásért küzdő Szegedtől hozta el - bajnokság közben - Dragan Vukmir vezetőedzőt. Az edzőcsere azonban nem jött be, mert a surranópályán küzdő Kecskemét végül megelőzte a Diósgyőrt, amely hoppon és az NB II-ben maradt.

Ugorjunk most vissza egy kicsit az időben! A labdarúgó NB I 2013-14-es idényének végén a DVTK – mai ésszel felfoghatatlan módon – az NB I-es bajnokság 5. helyén végzett. (Akkor még 16 csapat szerepelt a legmagasabb osztályban.) A DVTK – mivel az Újpest nem kapta meg a nemzetközi kupainduláshoz szükséges engedélyt, az Európa-liga selejtezőjében indulhatott, hiszen a bajnoki ötödik helyezés mellett a Magyar Kupában is döntőt játszhatott, bár ott kikapott.

Tomiszláv Szivics a mai napig közönségkedvenc Miskolcon, mert a csapattal kupadöntőt játszott és a bajnokságban az 5. helyen végzettForrás: Facebook/Diósgyőri VTK

Ez az 5. helyezés és a kupadöntő az elmúlt három évtized legjobb eredménye – hacsak nem számítjuk azt a félidényt (az 1998-99-es szezonban), amikor az őszi szezon végén a harmadik helyen állt a táblázaton a DVTK. Ugyan ennek az eredménynek is lassan eljön a 25. évfordulója, de a DVTK-drukkerek ma is párás szemmel beszélnek erről. Hiszen akkor a hazai meccseken rendre 20 ezer fölött volt a nézőszám. Ugyanakkor mindkét említett siker ikertestvére volt az anyagi bizonytalanság és pénztelenség. Különösen az 1998-99-es szezon után, amikor az egyre fojtogatóbb gazdasági helyzet roppantotta meg a DVTK-t.

Manapság erről nincsen szó Diósgyőrben. A már említett 2013-14-es szezonban a szerb Tomszlav Szivics ült a kispadon. Az ő 2015-ös távozása után pontosan egy focicsapatnyi tréner fordult meg arrafelé.

  • Vitelki Zoltán (kétszer)
  • Bekő Balázs
  • Egervári Sándor
  • Horváth Ferenc
  • Bódog Tamás
  • Fernando Fernandez
  • Feczkó Tamás
  • Geri Gergely
  • Zoran Zekic
  • Kondás Elemér
  • Dragan Vukmir

A lista önmagáért beszél, s a nevek között találunk híres és kevésbé ismert, jó és rossz szakembereket. A közös bennük, hogy – hosszú távon – egyikük sem tudott eredményes lenni a csapattal. Bár ez a „hosszú távon" szó nevetséges, tekintettel arra, hogy két idénynél többet egyikük sem kapott a miskolci padon. Ám ami Geri Gergellyel történt, az még az e téren harcedzett embereket is meghökkentette: ő Feczkó Tamást követte, és mindössze három meccset kapott a kispadon. Ez abban az idényben (2020-21) történt, amikor a DVTK végül hosszú szenvedés után kiesett az NB I-ből – igaz, a búcsú már nem Geri Gergely, hanem a horvát Zoran Zekic nevéhez köthető. Nevezett edző úgy pakolta tele ismeretlen honfitársaival a csapatot, hogy a DVTK-szurkolók már egymástól kérdezgették: kik játszanak a Diósgyőr színeiben? A mentőakció kudarcba fulladt, a DVTK 2021 tavaszán esett ki a legjobbak közül. Igaz, ezt már korábban megtehette volna. A 2019-20-as idényben a 9. helyen végeztek, mindössze két pont választotta el őket a kieséstől. Egy idénnyel korábban a 10. helyen zártak, azaz a legrosszabb bennmaradó pozíció volt az övék. A 2017-28-as szezonban ugyanannyi ponttal lettek 10. helyezettek, mint a kieső 11. Balmazújváros, de a miskolciaknak több győzelmük volt, mint a Balmazújvárosnak. 2016-17-ben megint a 10. helyen zártak, megint azonos pontszámmal végezve (37-37), mint a 11. helyen kieső MTK. Magyarul: a DVTK kínszenvedése és vesszőfutása 2016-2021 között folyamatos volt, s szinte mindig óriási szerencsével maradtak tagjai a 12 csapatos NB I-nek.

Kondás Elemért azzal a reménnyel igazolták le a kispadra, hogy az NB I-ben mindmáig utolsó magyar edzőként aranyérmet nyerő szakember csont nélkül juttatja vissza az együttest a legjobbak közé. Kondást 2022. április 8-án rúgták ki. Azok után, hogy a DVTK idegenben 1-0-ra legyőzte a Dorogot és a listavezető Vasas mögött feljutó helyen állt az NB II-ben. Kondást azonban ez a dorogi siker sem mentette meg, mert ezt megelőzően a Szeged a DVTK-stadionjában, 2022. április 3-án 5-0-s vereséget mért a miskolci csapatra. (Tegyük hozzá: hiába áll egy csapat feljutó helyen, azért nem normális hazai pályán 5-0-ára kikapni...)

Kondás Elemért akkor rúgták ki, amikor még feljutó helyen állt a DVTK; igaz, hazai pályán megalázó vereséget szenvedettFotó: Csudai Sándor - Origo

Ekkor hozták el a szegedi kispadról Dragan Vukmirt, akitől azt várták, hogy a DVTK őrizze meg a második helyet és jusson fel az NB I-be. Ez az edzőváltás aztán óriási vihart kavart, s ezt a botrányt, valamint az elmaradt feljutást - meghökkentő módon - Vukmir túlélte. Meg azt is, amit utána csinált. Hiszen mai napig ő az edző Miskolcon.A vezetőség tagjai közül Benczés Miklós sportigazgató Kondás menesztése után mondott le, Vukmir pedig azóta is képtelen megtalálni a hangot a csapatával. Vukmir a 2021-22-es szezon 32. fordulójában vette át a DVTK-t, s a következő eredménysort produkálta:

  • 32. forduló: DVTK-Tiszakécske 0-0
  • 33. forduló: Haladás-DVTK 1-0
  • 34. forduló: DVTK-Szentlőrinc 1-0
  • 35. forduló: Budaörs-DVTK 2-1
  • 36. forduló: DVTK-Soroksár 1-0
  • 37. forduló: Ajka-DVTK 0-0
  • 38. forduló: DVTK-Budafok 2-1

Dragan Vukmir vezetőedzőként 7 forduló alatt mindössze háromszor tudott nyerni, a megszerezhető 21 pontból 11 pontot gyűjtött be. Amikor átvette a csapatot, így nézett ki a tabella.

  • 1. Vasas 68 pont
  • 2. DVTK 61 pont
  • 3. Szeged 59 pont
  • 4. Kecskemét 56 pont

A bajnokság végén pedig így:

  • 1. Vasas 85 pont
  • 2. Kecskemét 77 pont
  • 3. DVTK 72 pont

Döbbenetes, de a Kecskemét az utolsó hét fordulóban nem kapott ki, 21 pontot gyűjtött, és ezzel vert rá ennyit az NB II-ben ragadt DVTK-ra.

Az idei bajnokságot két vereséggel kezdte a DVTK. Előbb Siófokon kaptak ki, majd hazai pályán a Soroksár verte meg őket.

Dragan Vukmir eddigi edzői teljesítménye nem túl sikeres MiskolconForrás: dvtk.hu

A kispadon még mindig Dragan Vukmir ül, akitől (még) nem váltak meg.Az első hazai meccsre 3180 néző ment ki, és látta a szenvedést a Soroksár ellen. Ők azok, akik szinte vakon megbíznak a jelenlegi edzőben és csapatában. De ha a vesszőfutás tovább folytatódik, akkor hamarosan ennek a háromezer embernek a töredéke jár majd ki a jobb sorsra érdemes DVTK hazai meccseire. Igaz a másik véglet is: ha összeszedi magát a csapát, a háromezer néző többszöröse is lehet a stadionban.

Ami nyilvánvaló: a Diósgyőr most szenved a korábbi évek hibás döntései miatt. A csapat mindenesetre vasárnap délután fél hatkor Tiszakécskén játszik, és akarja megszerezni első pontjait az NB II-ben. A szurkolók abban bíznak, hogy az idegesítő kezdés ellenére a vége természetesen feljutás lesz.