Társoldalunk:

Három meccs után máris kirúgtak egy edzőt az NB II-ben

2022.08.15. 17:20

A labdarúgó NB II-ben szereplő Nyíregyháza Spartacus a hivatalos honlapján tudatta, hogy a csapat szerdai mérkőzésére Feczkó Tamás helyett már Huszák Géza készíti fel a csapatot, mint vezetőedző.

Kósa Árpád, a Nyíregyháza ügyvezetője hangsúlyozta, hogy mind a nyári felkészülés, mind az új igazolások egy olyan jövőképet festettek, mely mellett joggal bízhattak a sikeres idénykezdetben. Ennek ellenére a csapat az utolsó két felkészülési mérkőzésen és az első három őszi bajnokin képtelen volt a gólt szerezni. 

Feczkó Tamástól három bajnoki után elköszöntekForrás: dvtk,eu

„A bajnokság előtt mind a szakmai stáb, mind a játékosok véleménye az volt, hogy ez a keret reálisan tűzheti ki célként az 1-5. hely megszerzését, azonban ezt a rossz sorozatot látva lépni kellett. Mivel szerdán már újabb bajnokit játszik a Szpari, ezért olyan szakvezető jöhetett csak szóba, aki jól ismeri a keretet, ezért a tavaly a második csapattal bajnoki címet szerző Huszák Géza mellett tette le a voksát a klubvezetés. Feczkó Tamásnak szeretnénk megköszönni a munkáját, és további sok sikert kívánunk neki a jövőben" – mondta Kósa Árpád ügyvezető.

Feczkó Tamást 2021 októberében nevezték ki a Szpari edzőjének. Vezetésével a Nyíregyháza az előző szezonban a 10. helyen végzett a másodosztályban.