Vágólapra másolva!
A bolíviai Joselito Vaca lépett elő a legtöbb élvonalbeli bajnokin szerepelt mezőnyjátékossá a labdarúgás történetével és statisztikájával foglalkozó nemzetközi szervezet (IFFHS) adatai szerint.

A 40 éves középpályás 766. és 767. első osztályú mérkőzését játszotta az elmúlt napokban a Blooming futballistájaként, ezzel maga mögé utasítva a korábbi rekorder brazil csatárt, Roberto Dinamitét, aki 1971 és 1992 között 765 meccsen játszott az élvonalban. Náluk a futballtörténelemben két kapus szerepelt több bajnoki meccsen: a brazil Rogerio Ceni 873, az angol Peter Shilton pedig 848 mérkőzésen őrizte a hálót.

Carlos Tevezzel is megküzdött Joselito Vaca Forrás: AFP/Maximiliano Failla

Vaca, aki 1999-ben kezdte pályafutását, mérkőzéseinek többségét a bolíviai bajnokságban játszotta (651), emellett pályára lépett az észak-amerikai bajnokságban, az MLS-ben (99) és Kolumbiában (17) is.