Vágólapra másolva!
A labdarúgó OTP Bank Liga 7. fordulójában a Debrecen a a MOL Fehérvár csapatát fogadta a Nagyerdei Stadionban. A találkozó 37. percében szörnyű jelenetek rázták meg a közönséget. Funsho Bamgboye, a székesfehérvári csapat támadó egy fejpárbajban hatalmas lendülettel ment neki a debreceni Horváth Krisztofernek, aki az ütközés után lent maradt a gyepen.

Az esést követően a 20 éves Horváth lent maradt a földön, és elkezdett öklendezni, akkor a debreceni játékosok azonnal mutogattak az orvosi személyzetnek, hogy jöjjenek be a pályára.

Ekkor úgy tűnt, a Loki támadója lenyelte a nyelvét és azt próbálják visszahúzni a játékosok.

Szerencsére az ápolást követően Horváth Krisztofer a saját lábán hagyta el a pályát, az arca azonban rendesen fel volt dagadva.

A Debrecen játékosát a lecserélését követően kórházba szállították agyrázkódás gyanújával.