Vágólapra másolva!
Frank Lampard, az Everton vezetőedzőjeként dolgozó 106-szoros angol válogatott ex-futballista szerint a szurkolók túl nyers kritikákat fogalmaznak meg Gareth Southgate szövetségi kapitánnyal szemben, akit a nemzeti csapatban szereplő játékosokkal együtt inkább támogatniuk kellene a november 20-án kezdődő világbajnokságra való felkészülésben.

Az angolok pocsék teljesítményt nyújtva kiestek a Nemzetek Ligája A divíziójából, miután a magyar válogatottat is felvonultató csoportban mindössze három pontot szereztek, másik három meccsüket egyformán elbukták és négy góljuk mellé tizet kaptak. Southgate együttese Budapesten 1-0-ra, Wolverhamptonban pedig 4-0-ra kapott ki a magyaroktól, de az Európa-bajnok olaszok is legyőzték őket Milánóban 1-0-ra.

"Nem mondom, hogy nem lehet kritizálni valakit, hiszen az angol szövetségi kapitányi poszt nyomással jár.

jelentette ki a 44 éves szakember.

Lampard kiállt Southgate mellett Forrás: AFP

Lampard emlékeztetett rá: a Southgate-et kritizálók gyakran azt hánytorgatják fel a kapitánynak, hogy "túl óvatos" stílusban közelíti meg a mérkőzéseket.

"Emlékszem arra a fantasztikus francia válogatottra, amely megnyerte a legutóbbi vb-t anélkül, hogy kifejezetten szépen és látványosan játszott volna.

mondta az ex-középpályás, aki szerint teljes mértékben Southgate döntése, hogy mennyire eltérő felfogásban küldi a pályára csapatát a vb csoportmérkőzésein, valamint továbbjutás esetén az egyenes kieséses szakaszban.

Az angol válogatott a katari vb-n a B csoportban szerepel majd az Egyesült Államok, Irán, valamint Wales társaságában.