Vágólapra másolva!
A labdarúgó OTP Bank Liga 9. fordulójában az újonc Kecskemét 2-0-ra legyőzte a Ferencvárost a Széktói Stadionban, ezzel a bajnokcsapat elveszítette hibátlan mérlegét az NB I-ben. A találkozó Sztanyiszlav Csercseszov, a Fradi edzője azt mondta, ezen a meccsen minden csapata ellen volt és sportszerűen gratulált az ellenfél győzelméhez.

„Az első játékrészben sajnos nem játszottunk jól, két gólt kaptunk az ellenféltől.

A legnagyobb tanulság a Crvena zvezda elleni csoportmeccs előtt, hogy semmiképpen sem szabad majd úgy játszanunk, mint vasárnap. Más sorozatban folytatjuk, más meccsre számítunk. Fontos kiemelnem, hogy mindig nehéz az első mérkőzés a válogatott szünet után, viszont vasárnap nem sikerült agresszíven beszállnunk a játékba" - értékelt a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón az orosz szakember, aki azt is hangsúlyozta, hogy nem keres felelősöket a vereségért.

Sztanyiszlav Csercseszov, a Fradi edzője Fotó: Csudai Sándor - Origo

"Nem szabad bűnbakokat keresni. Nem ez volt az első alkalom, hogy ennyi válogatott játékosunk volt.

Az én dolgom, hogy megfelelő eredményt nyújtsunk, vasárnap ez nem teljesen sikerült" - tette hozzá Sztanyiszlav Csercseszov.

A Ferencváros legközelebb október 6-án, csütörtökön lép pályára, akkor az Európa-liga H-csoportjának 3. fordulójában a szerb bajnok Crvena zvezda vendége lesz.