Társoldalunk:

Óriási meglepetés, kikapott Kecskeméten a Ferencváros

2022.10.02. 18:33

Az NBI eddigi kilenc fordulójának legnagyobb meglepetése született meg Kecskeméten, ahol a bajnoki címvédő Ferencváros 2-0-ra kikapott az újonc otthonában.

A meccs egyik fontos kérdése az volt, hogy a válogatott szünet előtt nagyszerű formában lévő Ferencváros (hatból hat győzelem a bajnokságban, kettőből kettő az Európa-liga főtábláján) meg tudta-e tartani a lendületét. 

Sztanyiszlav Csercseszov ha nem is forgatta fel az alapcsapatnak nevezhető tizenegyet, azért Zachariassen, Botka, Laidouni és Adama Traoré is csak a kispadon kezdett. Az orosz szakember nyilvánvalóan már a csütörtöki Crvena zvezda elleni belgrádi El-meccsre is gondolt. 

Az első negyedórában alig lépte át a félpályát a Kecskemét, amikor azonban eljutott a Fradi kapujáig, akkor veszélyes tudott lenni, például, amikor Tóth Barna kevéssel fejelt a jobb kapufa mellé a 9. percben. A 21. percben Vécseinek kellett belevetődnie Szalai lövésébe, két perccel később pedig Szabó Alex fejese ment centikkel Dibusz kapuja mellé.

A 27. percben aztán már megszerezte a vezetést a Kecskemét: Nagy Krisztián kapott remek kiugratást, majd 14 méterről halálos nyugalommal pörgette át a labdát a kifutó Dibusz fölött (1-0).

Dibusz Dénesnek ezúttal nem kellett bravúrok sorát bemutatnia, mégis kikapott a FerencvárosFotó: Csudai Sándor - Origo

A Fradinak nem ízlett a szervezett hazai védekezés, a sok passzra és a hazai bajnokságban meglévő technikai fölényre épülő játékukat pedig ellehetetlenítette a Kecskeméti pálya borzasztó állapotban lévő talaja.

A hazaiaknak azonban nagyon is feküdt ez a helyzet, és a 34. percben megszerezték a második gólt is, miután a Tóth által kiharcolt büntetőt Nagy higgadtan gurította a jobb alsó sarokba (2-0).

Az első félidő két kecskeméti gólját ide kattintva nézhetik meg.

A Fradi az eddig hat bajnokiján mindössze egyetlen gólt kapott (18-1 volt a gólkülönbségük), most a lila-fehérek hét percen belül lőttek nekik kettőt. A második gól után egészen a szünetig szinte csak a hazai tizenhatos környékén folyt a játék, és a Fradi kétszer is közel állt a szépítéshez, a 45. percben Tokmac és Gojak maradt le centikkel egy beadásról, majd Rjasko lábáról ment ugyancsk centikkel a hazai kapu mellé a labda.

A második félidőre a Fradi cserélt, Gojak helyett Zachariassen érkezett, és már a 47. percben helyzetig jutottak a vendégek, de felszabadított a hazai védelem. A hazaiak kapusának, Varga Bencének az 56. percben kellett először kapujára tartó lövést védenie, de Boli labdáját könnyedén fogta. A következő percben jött az újabb Fradi-csere, és Csercseszov nem titkolta a szándékát, hogy pontot akar szerezni a Fradi: a védekező középpályás Esiti helyére az öt bajnokin öt gólt szerző csatár, Adama Traoré érkezett.

Ezúttal Adama Traoré (szemben) sem tudott segíteni a FradinFotó: Csudai Sándor - Origo

A 62. percben Boli és Auzqui is helyzetbe került, de mindkettő kimaradt, a Fradi pedig ismét cserélt a következő percben: Auzqui és Vécsei helyére Ryan Mmaee és Besic érkezett, azaz a vendégek ekkor már három csatárral rohamoztak, de igazán komoly helyzetig nem jutottak el. 

A 70. percben Sammy Mmaee és Zeke összeakaszkodásából lett pillanatokon belül kisebb tömegverekedés, de Karakó játékvezető gyorsan rendet tett a higgadtabb játékosok segítségével. A hajrára is maradt a Fradi fölénye, de Vargának csak a 80. percben kellett újra védenie, igaz, akkor óriási bravúrral tolta a léc fölé Traoré lövését.

Eredmény, NB I, 9. forduló:
Kecskeméti TE - Ferencváros (2-0)
gól: Nagy K. 27., 34., (11-esből)