Vágólapra másolva!
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 8. fordulójának vasárnap kora délutáni összecsapásán a Lazio 4-0-ra győzte le a Spezia együttesét, így Maurizio Sarri csapata sorozatban a harmadik meccsét nyerte meg a bajnokságban.

Nem kezdődött jól a mérkőzés a római sztárcsapat számára, ugyanis a sérülése miatt a magyarok elleni NL-meccsre el sem utazó Ciro Immobile már a 3. percben büntetőt rontott.

Ez azonban nem zavarta meg a Laziót, előbb

a 12. percben Mattia Zaccagni szerzett vezetést.

Majd a 24. percben Alessio Romagnoli volt eredményes, a védő nem is akármilyen gólt lőtt.

A második félidőben sem állt le a hazai csapat, a Spezia közben teljesen veszélytelen volt. Ennek eredményeképpen

a 62. percben Sergej Milinkovic-Savic növelte háromgólosra a Lazio előnyét - ez volt a szerb 50. gólja.

A 91. percben jött a slusszpoén, amikor

Sergej Milinkovic-Savic egy okos pöccintéssel emelt a kapuba, és alakította ki a 4-0-s végeredményt.

A hátralévő időben újabb gól már nem esett, a Lazio könnyedén nyert 3-0-ra és sorozatban a harmadik sikerét aratta a bajnokságban, így csatlakozott a 17 pontosok táborához az élmezőnyben. A Spezia a Sampdoria elleni győzelmet követően újra kikapott, és már a negyedik vereségét szenvedte el.

1. félidő
24Alessio Romagnoli
12Felipe Anderson
12Mattia Zaccagni
3Ciro Immobile
1Ethan Ampadu
2. félidő
91Sergej Milinkovic-Savic
91Elseid Hysaj
81Jakub Kiwior
77Danilo Cataldi
75Emmanuel Quartsin Gyasi
73Luis Alberto
66Ethan Ampadu
65Mehdi Bourabia
65Mikael Egill Ellertsson
64Manuel Lazzari
64Ciro Immobile
62Sergej Milinkovic-Savic
62Mattia Zaccagni
46Emmanuel Quartsin Gyasi
46Patric
Összeállítások
Lazio4-3-3
Spezia5-3-2
Football Pálya
15
Nicolo
Casale
94
Ivan
Provedel
29
Manuel
Lazzari
4
13
Alessio
Romagnoli
77
Adam
Marusic
21
Sergej
Milinkovic-Savic
32
Danilo
Cataldi
10
Luis
Alberto
7
Felipe
Anderson
17
Ciro
Immobile
7
Jacopo
Sala
13
Arkadiusz
Reca
24
Viktor
Kovalenko
15
Petko
Hristov
69
Bartlomiej
Dragowski
2
Emil
Holm
4
Ethan
Ampadu
29
Mattia
Caldara
43
Dimitrios
Nikolaou
14
Jakub
Kiwior
28
Mikael
Egill Ellertsson

Lazio

Kezdők
15Nicolo Casale
94Ivan Provedel
29Manuel Lazzari
64
4Patric
46
13Alessio Romagnoli
24
77Adam Marusic
21Sergej Milinkovic-Savic
91
62
32Danilo Cataldi
77
10Luis Alberto
73
7Felipe Anderson
12
17Ciro Immobile
64
3
20Mattia Zaccagni
62
12
1Luis Maximiano
31Marius Adamonis
5Matias Vecino
6Marcos Antonio
9Pedro Rodriguez
11Matteo Cancellieri
16Dimitrije Kamenovic
18Luka Romero
23Elseid Hysaj
91
26Stefan Daniel Radu
34Mario Gila
50Marco Bertini
88Toma Basic
Cserék

Spezia

Kezdők
7Jacopo Sala
13Arkadiusz Reca
24Viktor Kovalenko
15Petko Hristov
69Bartlomiej Dragowski
2Emil Holm
4Ethan Ampadu
66
1
29Mattia Caldara
43Dimitrios Nikolaou
14Jakub Kiwior
81
28Mikael Egill Ellertsson
65
6Mehdi Bourabia
65
20Simone Bastoni
11Emmanuel Quartsin Gyasi
75
46
18M'Bala Nzola
1Jeroen Zoet
27Kelvin Amian
40Petar Zovko
33Kevin Agudelo
8Albin Ekdal
21Salvador Ferrer
31Aimar Sher
39Aurelien Nguiamba
89Leandro Sanca
10Daniele Verde
44David Strelec
16Julius Beck
30Daniel Maldini
Cserék

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Internazionale 27 23 1 3 69-13 56 72
GY
GY
GY
GY
GY
I
2.
Juventus 27 17 4 6 42-21 21 57
V
V
D
GY
V
I
3.
AC Milan 28 17 6 5 53-36 17 56
GY
V
V
D
GY
I
4.
Bologna 27 14 4 9 41-24 17 51
GY
GY
GY
GY
GY
I
5.
AS Roma 27 14 8 5 52-33 19 47
GY
V
GY
GY
GY
I
6.
Atalanta 27 14 9 4 49-30 19 46
GY
GY
D
V
V
I
7.
SSC Napoli 27 12 8 7 42-31 11 43
V
D
D
GY
GY
I
8.
ACF Fiorentina 27 12 9 6 39-30 9 42
GY
V
D
GY
D
I
9.
Lazio 27 12 11 4 32-29 3 40
GY
V
GY
V
V
I
10.
Monza 28 10 9 9 32-36 -4 39
D
GY
GY
GY
V
I
Teljes lista