Betonárok és tüskés vasrácsok: futballerőd vár a Fradira Belgrádban - képek, videó

Nem akármilyen stadionban kell pályára lépnie ma este 18.45-től a Ferencvárosnak az Európa-ligában. A szerb bajnok Crvena zvezda otthona, a Rajko Mitics Stadion talán az utolsó nagy európai stadionok egyike, amelyik őrzi annak az időszaknak a lenyomatát, amelyre egyesek a futballromantika utolsó fejezeteként, míg mások a féktelen huliganizmus aranykoraként tekintenek.

Belgrád egyik barátságos, villákkal beépített, még zöldellő fákkal díszített városrészében áll a félelmetes Rajko Mitics Stadion. Na, nem maga az 1963-ban átadott, és legutóbb 2017-ben felújított építmény a félelmetes, sokkal inkább a híre. Bár, közelebbről nézve mégis azt mondhatjuk, hogy bizony, maga a stadion is képes félelmet ébreszteni azokban, akik nem tudják, hogy hova érkeztek.

A klub legendás, egykori 59-szeres jugoszláv válogatott csatáráról, majd később szövetségi kapitányról, sportvezetőről, Rajko Miticsről elnevezett létesítmény nem a szépségéről híres.

Rajko Mitics egész alakos szobra a stadion főbejáratánál Forrás: Origo

Nem a nyugat-európai csupa üveg, plázával és szórakoztatóközponttal egybeépített, minden téren luxust kínáló stadionok egyikének látványa fogadja a megérkezőt. Nagyon nem!

Már a stadion közeli utcák is tele vannak a zvezdára utaló graffitikkel és falragaszokkal (noha csak néhány sarokra van a nagy rivális, Partizan stadionja is), és maga a stadion is egy igazi graffitigyűjtemény: a falakat mindenhol rajzok és felíratok díszitik, utóbbiak vagy a csapatot buzdítják, vagy éppen Koszovó hovatartozásáról mondanak véleményét.

Az öltözők sem a stadionban vannak, legalábbis nem egy meleg, szépen megvilágított folyosón végigsétálva lehet őket megközelíteni. Nem bizony! Az öltözők a főépület oldalában nyílnak, és így néz ki a környékük:

Odabent legalább meleg van és világos Forrás: Origo

A stadion dísze, és legtöbb legendával övezett "ékessége" a játékoskijáró, amelyiknek meccsnapi hangulata valóban egyedülálló, semmihez sem hasonítható. Jó érzékkel pont a klub 12. játékosának számító ultracsoport, a Delije (tiszteletükre vissza is vonták a 12-es mezszámot) szektora alatt ér ki a pályára, azaz a játékosok azonnal a legforróbb hangulatba csöppennek. A videót szerdán vettük fel, azaz a benne elhangzó "holnap" az már igazából ma, azaz csütörtök:

A lelátókon a '80-as évektől kezdve szinte mindennaposak voltak a balhék, de ezt már jó előre láthatták az építők, ugyanis a létesítmény tribünjei a legkevésbé sem szurkolóbarátok. A lelátók úgy ahogy fedettek, de a székeken látszik, hogy nem nagyon használják őket ülésre. A lelátó első sorát egy nem éppen hívogató, jó két méter mély betonárok választja el a pálytól, és, hogy végképpe elvegyék a vérmes drukkerek kedvét a beugrálásról, arról befelé néző tüskés vasrácsokkal gondoskodnak.

De, hogy ne csak ilyen vad dolgokról írjunk, emlékezzünk meg a riói létesítménnyel való hasonlósága miatt ugyancsak Maracanának hívott stadion legemlékezetesebb meccseiről, illetve a foci történelmének második leghíresebb góljáról, amely ugyancsak itt született.

Az átadás után 10 évvel máris BEK-döntő helyszíne volt a Maracana, és korszak zsenijeit felvonultató csatát az Ajax nyerte 1-0-ra a Juventus ellen. A lelátókon valamivel több mint 90 ezer néző volt, a pályán pedig olyan játékosok futkároztak, mint Ruud Krol, Johan Neeskens, Johnny Rep, Johan Cruijff, Dino Zoff, Fabio Capello, José Altafini és Roberto Bettega.

1975-ben jegyezték fel a nem hivatalos rekordnézőszámot: a Ferencváros a KEK elődöntőjének visszavágóján pokoli hangulatban játszott 2-2-es döntetlent, amivel bejutott a bázeli döntőbe. Hivatalosan 96 ezer körüli nézőszámot jegyeztek fel, de egyetértenek a források, hogy közelebb volt az a 110 ezerhez...

A következő évben Jugoszláviában játszották az Euró-bajnokság elődjének tekinthető Európa-kupa négyes döntőjét. A fináléban Csehszlovákia és az NSZK 2-2-re végzett 120 perc játék után, így jöhettek a tizenegyesek először a torna történetében. A csehszlovákok utolsó rúgója, Antonin Panenka itt, a Maracanában rúgta "azt" a tizenegyest, ami a győzelmet jelentette a közép-európai csapatnak.

Ha elfogadjuk, hogy Diego Maradona "isten keze" gólja a sportág történetének leghíresebb, legismertebb gólja, akkor mondhatjuk, hogy Panenka tizenegyese a második ebben a sorban.

1991-ben a zvezda természetesen itt harcolta ki a Bayern München ellen a BEK-döntőbe jutást, amit aztán meg is nyert Bariban. Ahogy 2005-ben ugyanitt győzte le Bosznia-Hercegovinát és jutott ki a következő évi világbajnokságra a szerb-montenegrói válogatott.