Vágólapra másolva!
A labdarúgó NB I 10. fordulójában a Puskás Akadémia 3-1-re nyert a Paks otthonában.

A felcsútiak kezdték jobban a mérkőzést, ennek megfelelően hamar vezetést szereztek, de negyedóra elteltével a rengeteg szabálytalanság miatt töredezetté vált a játék. Ennek a periódusnak a góllövőlistát vezető Varga Barnabás gyönyörű fejes gólja vetett véget. A szünet előtti percekben ismét a futballé volt a főszerep, így mindkét kapusnak volt dolga, de bravúrt a paksi hálóőrnek kellett bemutatnia a döntetlen megőrzéséhez.

A folytatásban kiegyenlített küzdelem zajlott a pályán, a kapuk szinte egyáltalán nem forogtak veszélyben, a Puskás Akadémia aztán váratlanul Favorov fejesével újra előnybe került. Hátrányban kinyílt a paksi védelem, ezt pedig kihasználta a legutóbbi kiírás bronzérmese, így szűk negyedórával a vége előtt eldöntötte a három pont sorsát. A feszült hangulatú végjátékban is inkább a vendégek gyors ellentámadásai voltak veszélyesek, de újabb gól már nem született.

A felcsútiak immár kilenc kör óta veretlenek az élvonalban,

míg a tolnaiak eddig minden találkozójukon betaláltak az idényben.

OTP Bank Liga, 10. forduló:
Paksi FC-Puskás Akadémia FC 1-3 (1-1)

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Paksi FC 23 15 4 4 42-26 16 49
GY
GY
V
GY
GY
I
2.
Ferencvárosi TC 22 15 4 3 59-22 37 48
GY
GY
GY
GY
GY
I
3.
Fehérvár FC 23 12 8 3 42-34 8 39
GY
GY
GY
V
V
I
4.
Puskás Akadémia FC 23 9 6 8 37-26 11 35
V
GY
GY
V
D
I
5.
DVSC 23 9 9 5 31-29 2 32
GY
V
V
GY
V
I
6.
MTK Budapest 23 9 10 4 29-44 -15 31
V
V
V
GY
V
I
7.
Kecskeméti TE 23 9 11 3 32-36 -4 30
GY
V
GY
V
V
I
8.
DVTK 22 8 9 5 35-35 0 29
D
V
V
GY
D
I
9.
ZTE FC 23 8 11 4 33-43 -10 28
GY
D
GY
GY
V
I
10.
Újpest FC 23 8 12 3 29-47 -18 27
V
GY
V
V
GY
I
Teljes lista