Vágólapra másolva!
Az Újpest döntött Véber György, U19-es edző büntetéséről és most Véber is megszólalt a botrányos viselkedése után.

Az Újpest FC, Véber György, U19-es vezetőedző ügyében az MLSZ eljártástól függetlenül belső vizsgálatot indított. Megállapítást nyert, hogy az október 1-jén lejátszott Újpest–MTK mérkőzésen a vezetőedző kritikán aluli hangot ütött meg a pálya szélén, szidalmazva a csapat játékosait, ezzel megsértve a klub etikai kódexét. Mindemellett Véber György érdemei mind játékosként, mind edzőként elvitathatlanok, szakmai tudása és klubhűsége megkérdőjelezhetetlen, épp ezért klubunk úgy döntött, hogy a vezetőedzőt írásbeli figyelmeztetésben részesíti - olvasható a klub közleményében, amiben Véber is megszólalt.

„Aki ismer, az tudja, együtt élek a mérkőzéssel, ha tehetném, felfutnék a pályára igazgatni a játékosokat. Mivel ezt nem tehetem meg próbálom őket a pálya széléről instruálni. Ezen a meccsen valahogy semmi nem úgy alakult, ahogy kellett volna,

Szeretném, ha ez nem befolyásolná a csapat sorsát, remek srácok, akik szeretnek futballozni és remek eredményeket értek el eddig. Természetesen bármilyen retorziót elfogadok az MLSZ és a klub részéről is, vállalom a következményeket. A szívem továbbra is az Újpesté!" - mondta a klub közleménye szerint Véber.