Vágólapra másolva!
A Ferencváros 2-1-es győzelmet ért el a Crvena zvezda ellen, így továbbra is őrzi első helyét az Európa-liga csoportjában. a Meccs után a csapat edzője, Sztanyiszlav Csercseszov nyilatkozott az M4 Sportnak.

"Többnyire azt csinálta a csapat, amit szerettem volna, elégedettek lehetünk, hogy sikerült a megbeszélteket végrehajtani. Igazi cspatként teljesítettünk, egy jó ellenfél ellen sikerült a belgrádi meccsért revansot venni.

nem elég focizni, küzdeni kell, és kellenek a remek szurkolóink is. Szerencsétlen gólt kaptunk, pedig tudtuk, hogy gyorsan kontráznak a szerbek. A hibák nélkül nincs játék, ezeket ki kell elemezni, de a legfontosabb az, hogy hogy reagál ezekre a csapat. Örülök, hogy a szurkolók ilyen fantasztikusak voltak, örülök, hogy sikerült a kedvükre tennünk" - mondta Csercseszov.