Vágólapra másolva!
A Ferencváros a Groupama Arénában telt ház, 21 ezer szurkoló előtt 2-1-re legyőzte a szerb bajnok Crvena zvezdát az Európa-liga csoportkörének 4. fordulójában, és óriási lépést tett a továbbjutás felé. A meccs után nyilatkozó játékosok kivétel nélkül a csapategységet és a küzdenitudást emelték ki. Matematikailag még nem biztos a Fradi továbbjutása, de már csak történelmi léptékű balszerencse ütheti el ettől a magyar bajnokot.

Egy - mondjuk ki - rossz játékkal elszenvedett 4-1-es vereségből, különösen, ha a győztes csapat nemhogy nem egy világverő gárda, de nem is tűnik jobbnak, mint a "mieink", hát, nem könnyű talpra állni.

Szavazzon!

Továbbjut-e a Fradi az európai kupák 2023-as tavaszi folytatására?

Főleg akkor nem, ha egy héttel később a győztes fél önbizalomtól duzzadva érkezik vendégségbe, és kijelenti, hogy csak az újabb győzelem elfogadható számukra. A Ferencváros azonban csütörtök este megmutatta, hogy kell talpra állni egy ilyen helyzetben, ahogy azt is, hogy a Zvezda ugyan jó csapat, de nem jobb, mint a magyar bajnok.

Egészen pontosan 20675 szurkoló volt a Groupama Arénában Fotó: Csudai Sándor - Origo

A Ferencváros ugyanis az idény, de lehet, hogy egész 2022 legjobb mérkőzésén 2-1-re legyőzte a szerb bajnokcsapatot, amivel megerősítette helyét a H csoport élén, egyben hatalmas lépést tett a továbbjutás, a tavaszi folytatás felé. A matek egyelőre azt mondja, hogy még nincs meg a boldogító "igen", és cikkünk végén el is mondjuk, hogy miért nincs, de már-már történelmi mértékű balszerencse kellene (dehogy kellene!) a Fradi búcsújához. Ilyen pedig aligha fog előfordulni.

A siker kulcsa

A kulcs Sztanyiszlav Csercseszov zsebében lapul, és a szerbek edzője, Milos Milojevics elmondhatja, hogy igaza volt, amikor arról beszélt a meccs előtti sajtótájékoztatón, hogy a rutinos orosz szakember biztosan meglepi majd valamivel. A kinti vereség után a Fradi kezdője négy helyen változott, Wingo helyére Pászka, Laidouni helyére Vécsei került a csapatba és nem volt ott a kezdőben Tokmac és Boli sem, helyettük Gojak és Ryan Mmaee kezdenek. És Csercseszovnak szinte minden húzása látványosan bejött!

Amer Gojak különösen az első félidőben volt elemében a támadósorban, míg Vécsei Bálint (19) az egész meccsen remekül helytállt a középpályán Fotó: Csudai Sándor - Origo

Az első gól előtt Gojak, a második előtt Pászka Lóránd adta be tökéletesen a labdát, Vécsei Bálint végig stabilan tudta tartani a középpályát, míg elől Ryan Mmaee ugyan ritkán került helyzetbe, viszont kivette a részét a visszatámadásokból, és a gyorsasága jól jött a kontráknál.

Ha már a középpálya stabilitásáról írtunk, akkor említsük meg, hogy

Muhamed Besic visszatérése óta talán a legjobb meccsét játszotta a Fradiban.

A bosnyák szűrő rengeteget futott, óriási mennyiségű munkát végzett, nagyon sok labdát szerzett, és ezúttal nem voltak a csapatra nézve veszélyes megmozdulásai sem. Sárga lap nélkül hozott le egy olyan meccset, ami iramát és színvonalát tekintve a Bajnokok Ligájában is megállta volna a helyét.

Muhamed Besicet (szemben) nem sokszor játszották át csütörtök este Fotó: Csudai Sándor - Origo

"A mai meccset egyértelműen a csapatszellem döntötte el. A 4-1-es vereség után én vagy 3-4 napig nem éreztem igazán jól magam. Ha nincs rendben a mentalitás, akkor úgy érzem nekem is megvan ebben a felelősségem. Ma viszont rendben volt a csapatszellem, és ez döntött a javunkra. Mert az egyéni képességekben ezen a szinten már nincs különbség.

- mondta a bosnyák válogatott középpályás az Origo kérdésére a lefújás után.

"Csak annak nem örülhetünk, hogy még mindig nem biztos a továbbjutásunk. A Monaco ellen győzni kell, mert nincs más lehetőségünk" - jelentette még ki Besic.

A számok ugyan a Zvezda fölényét mutatják legyen szó a labdabirtoklásról (55-45) vagy a lövések számáról (20-13), mégsem mondhatjuk, hogy a jobb csapat kapott ki. A húsz lövés ellenére Dibusz Dénesnek csupán kétszer kellett védenie, igaz, akkor nem kicsit, különösen a mérkőzés utolsó másodperceiben megítélt szerb szabadrúgás hárításával mutatott be óriási bravúrt a válogatott kapus.

Kiválóan játszott Pászka Lóránd is, aki hosszabb idő után került vissza a Fradi kezdőjébe, és bár maga is tudja, hogy a meccs elején voltak megingásai, a győztes gólhoz adott gólpassza, mindent felülírt ezen az estén.

"Nagyon fáradt vagyok, de ez a győzelem mindenért kárpótol. Sikerült kijavítanunk a múlt heti hibánkat, és köszönjük a szurkolóknak a fantasztikus biztatást, mert nélkülük nem biztos, hogy meglett volna a győzelem. Jó volt újra a kezdőben szerepelni, de azért nem szabad elfelejteni, hogy én egy éve még a másodosztályban fociztam, ma pedig az Európa-ligában kellett pályára lépnem, ami azért egészen más szint.

Hatalmas volt az iram, nekem is volt az elején egy-két helyezkedési hibám, amit ki kell javítan, mert ma is látszott, hogy ezeket csúnyán megbosszulja az ellenfél."

Pászka Lóránd (szemben) a védekezés mellett a támadásokból is kivette részét Fotó: Csudai Sándor - Origo

Pásztka szerint egyértleműen a csapat erejét mutatja, hogy ezúttal nem roppantotta meg a kapott gól, hanem egyből válaszolni tudtak rá.

"A fociban van olyan, hogy nem úgy sikerül egy meccs, ahogy szeretnénk, a belgrádi ilyen volt, kicsit szétestünk.

- tette még hozzá.

A fiatal szélső védő szerepe elévülhetetlen volt győzelemben, hiszen nem csak a védő feladatát látta el jól, de a második Fradi-gól előtt ő tekerte szögletből a labdát Samy Mmaee fejére. A marokkói védő első gólját szerezte a kiírásban, ami nem is jöhetett volna jobbkor.

Samy Mmaee várta, kapta, majd a kapuba fejelte a labdát Fotó: Csudai Sándor - Origo

"Nagyon fárasztó meccs volt, de most már csak az a fontos, hogy zsebben a három pont. A gól előtti szituációt sokag gyakorltuk edzésen, meg volt tervezve, hogy a távolabbi kapufáná várom a labdát, és megpróbálom visszafejelni a másik oldalra. Szerencsére tökéletesen sikerült.

A Fradi az ötödik forulóban, október 27-én 21 órakor ismét hazai közönség előtt lép pályára, és azt a Monacót fogadja, amelyiket idegenben 1-0-ra legyőzött, és, amelyik nagyon simán kapott ki csütörtök este 4-0-ra Trabzonban. Ha a zöld-fehérek csak egyetlen pontot is szereznek, akkor egészen biztosan készülhetnek a tavaszi folytatásra. Ne feledjük: magyar kupacsapat, jelesül a DVSC, utoljára 2004 tavaszán szerepelt az európai porondon.

Még minden lehet a H csoportban, de...

Bizony, és annak az ellenkezője is megtörténhet. Hiába ért el három győzelmével magyar rekordot a Fradi (korábban egyetlen csapatunk sem nyert három meccset egyetlen európai kupa csoportkörében sem), matematikailag még mindig nem biztos a továbbjutása. Az lehetett volna, ha a Monaco legalább egy pontot szerez Trabzonban, ehelyett belefutottak egy 4-0-s vereségbe.

Így aztán most az a helyzet, hogy a hátralévő két fordulóban még alakulhatank úgy az eredmények, hogy mind a négy csapatnak 9 pontja lesz.

A Fradi esetében ez, azt jelenti, hogy a Monacótól és a Trabzonsportól is kikap előbbitől idehaza, utóbbitól idegenben a záró fordulóban. Ha minden csapatnak 9 pontja lesz, akkor a gólkülönbség dönthet, ami a Fradi és a Zvezda esetében most 0, a Monacónak -2, míg a Trabzonnak +2. Vagyis a Fradinak két szűk vereség sem biztos, hogy belefér, ha a szerb bajnok megtáltosodik és a Trabzon is lendületben marad, mert akkor a négy 9 pontos csapat közül a magyar bajnoknak lesz a legrosszabb a gólkülönbsége. Azonos gólkülönbségnél a több lőtt gól dönt, ebben most csak a törökök előzik a Fradit.

Viszont, ha két hét múlva csak egyetlen pontot is szerez a Fradi, akkor már egészen biztos, hogy megvan az Euroliga-tavaszt jelentő első két hely valamelyike!

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Bayer Leverkusen 6 6 0 0 19-3 16 18
GY
GY
GY
GY
GY
2.
Qarabag FK 6 3 2 1 7-9 -2 10
GY
V
V
D
GY
3.
Molde 6 2 3 1 12-12 0 7
V
GY
GY
D
V
4.
BK Häcken 6 0 6 0 3-17 -14 0
V
V
V
V
V