Vágólapra másolva!
A Ferencváros az Európa-liga csoportkörének negyedik, csütörtöki játéknapján 2-1-re győzte le a Crvena zvezda együttesét. A szerb lapok véleménye szerint megérdemelt volt a zöld-fehérek győzelme.

Három ponttal a csoport utolsó helyén álló szerbeknek elsősorban a védekezését kritizálta a sajtó.

– írta a sportal.rs. – A Zvezda súlyos árat fizetett a védelmi hibákért, amiket ilyen szinten nem szabad elkövetni."
A lap utalt arra is, hogy már a Trabzonspor ellen is hasonló hiba után kapta a csapat a gólt, mint most Kristoffer Zachariassen találatánál.

A szerb lapok szerint mindkét Fradi-gólt a védelmi hibájának köszönheti a Crvena zvezda Fotó: Csudai Sándor - Origo

A Sportski Zurnal szintén hasonló címmel kezdte az értékelést:

A lap kiemelte, hogy a hajrában több egyenlítési lehetősége is volt a szerbeknek, ám a kihagyott helyzetek a pontszerzésbe kerültek.

Az egyik legnépszerűbbnek számító Informer nevű lapnál a Partizan Belgrád 1. FC Köln elleni bravúrgyőzelme volt a középpontban, amit az Európa Konferencia Ligában értek el a fővárosiak. A Ferencváros találkozójáról azt emelték ki, hogy

a magyarok kegyetlenül kihasználták a szerbek minden hibáját, és a Zvezda csak árnyéka volt az egy héttel korábbi önmagának.