Az MLSZ megindokolta, miért tiltották el egy hónapra a csapatát a pályáról lehívó edzőt

Ricardo Moniz
A holland edzőnek fel kell ráznia a sereghajtót
Vágólapra másolva!
Ahogy azt korábban megírtuk, a Magyar Labdarúgó Szövetség Fegyelmi Bizottsága (FEB) október 25-i ülésén egy hónapra minden labdarúgással kapcsolatos sportszakemberi tevékenységtől eltiltotta Ricardo Monizt, az OTP Bank Ligában szereplő Zalaegerszeg vezetőedzőjét. Az MLSZ most a hivatalos honlapján egy közleményben tudatta, hogy a holland szakember a lehető legenyhébb büntetést kapta.

A Budapest Honvéd 2-0-ra nyert a ZTE vendégeként az OTP Bank Ligában, a találkozó második félidejének elején a pályán sportszerűtlen jelenetek játszódtak le. A két csapat játékosai között egy eset kapcsán dulakodás alakult ki, amely miatt Bognár Tamás játékvezető sárga lapot mutatott fel a zalaegerszegi Christy Manzingának és a kispesti Szabó Alexnek. Közben a pályán tiltakozott Ricardo Moniz, a hazaiak vezetőedzője is, aki ezért piros lapot kapott. A holland szakember a Honvéd-szurkolók rasszista megnyilvánulásai miatt levezényelte csapatát a pályáról.

Ezt követően egyeztetés következett a játékvezető, Moniz és a Honvéd trénere, Tam Courts között, majd a hazai csapat játékosai az öltöző felé indultak, de a lelátóról Dragóner Attila zalai sportigazgató is közbeavatkozott, végül pontlevonástól tartva a hazai játékosok visszamentek a pályára.

Az eset után Ricardo Moniz a holland NOS című lapnak nyilatkozva elmondta, ha eltiltják, készen áll arra, hogy az UEFA-hoz vagy Orbán Viktor miniszterelnök elé vigye az ügyet.

Kedden aztán Monizt egy hónapra minden labdarúgással kapcsolatos sportszakemberi tevékenységtől eltiltotta az MLSZ Fegyelmi Bizottsága, a szövetség pedig most kiadott egy közleményt, amelyben hangsúlyozza, hogy a holland szakember a legenyhébb büntetést kapta.

Az MLSZ azt írja, a büntetést – amely a kiszabható legenyhébb szankció – többen tévesen értelmezik, ezért a döntés hátterének tényeit összegyűjtötték az olvasók számára.

A szövetség leszögezi, hogy rasszista megnyilvánulásoknak, azok között a huhogásnak semmi keresnivalója a futballpályákon. Aki így nyilvánul meg, annak nincs helye a labdarúgást szeretők közösségében. Ahogy az MLSZ erről nyilatkozott, minden diszkriminatív esetben eljárás indul, és ezek végeztével, amennyiben bebizonyosodik a tett, a szabályok szerinti súlyos büntetésre kell számítani.

Ricardo Moniz, a ZTE edzője Forrás: Getty Images

A Zalaegerszeg vezetőedzőjének eltiltása ügyében a fontosabb tények:

  • A vezetőedző a mérkőzés folyamán berohant a játéktérre. A nemzetközi gyakorlatnak megfelelően a játékosokon kívül senki, így a vezetőedző sem léphet a mérkőzés közben a játéktérre, semmilyen indokkal. A játékvezető ezért piros lapot adott Ricardo Moniznak. Általánosan a fegyelmi szabályzat 1 mérkőzésre szóló eltiltást ír elő az ilyen esetben.
  • A vezetőedző a kiállítása után a játékosait felszólította a pálya elhagyására. Aki csapatát lehívja a pályáról, és ezzel szünetelteti a mérkőzést, fegyelmi vétséget követ el, amely a világ minden országában súlyosnak minősül. Ezt a Fegyelmi Szabályzat 19.§ szabályozza (Mérkőzés kezdésének megtagadása, levonulás a játéktérről):
  • "Annak a sportszakembernek a büntetése, aki a labdarúgónak, a labdarúgók egy csoportjának, vagy a csapat egyik labdarúgójának sem engedélyezi a mérkőzés hivatalos kezdési időpontjában a pályára lépést, a pályáról történő levonulását elrendeli, illetve nem tesz meg minden tőle telhetőt a labdarúgó vagy a labdarúgók visszatéréséért: Eltiltás minden labdarúgással kapcsolatos sportszakemberi tevékenységtől egy hónaptól - két évig."
  • Ricardo Moniz tettét követően a fegyelmi bizottság, tekintettel arra, hogy első esetben fordult elő, és remélhetően a jövőben nem ismétlődik az eset, a legenyhébb kiszabható szankciót alkalmazta.

A Fegyelmi Bizottság mindkét sportszervezettel szemben fegyelmi eljárás lefolytatását rendelte el a rend megzavarásával kapcsolatos szurkolói cselekményekért, a ZTE esetében megbotránkoztató, obszcén kifejezések bekiabálása miatt, a Honvéd esetében megbotránkoztató, obszcén kifejezések bekiabálása mellett rasszista megnyilvánulás miatt.

A szövetség minden olyan játékost, sportszakembert és szurkolót a támogatásáról biztosít, akit egy futballmérkőzés során származása, bőrszíne vagy vallási hovatartozása miatt ért sérelem. Minden ilyen esetben megindul a fegyelmi eljárás.

Az MLSZ hozzátette, hogy bízik abban, hogy a klubok szélesebb körben csatlakoznak a rasszista módon megnyilvánuló szurkolók kiszűréséhez, megvédve ezzel saját klubjuk és a magyar labdarúgás közösségének értékeit.